A Magyar-rulett

​Érdekes dolog a választói magatartásnak a vizsgálata. Sok elmélet létezik arra vonatkozóan, hogy mégis mi alapján hozza meg egy ember a döntéseit. Mérlegel? Számba veszi a lehetőségeket és azok következményeit? Esetleg pillanatnyi érzelemtől fűtve dönt? Nehéz kérdések, megannyi elméleti válasszal, de ha a választások szempontjából nézzük meg ezeket, akkor maximum az eredmények után tudunk következtetéseket levonni. Előtte viszont annyit tehetünk, hogy figyeljük a közbeszédben végbemenő eszmecseréket. 

Most nem arra gondolok, amikor arról van szó, hogy kinek az édesanyja végezte a legjobb munkát az utcasarkon. Ez mindig is része volt a közbeszédnek és a politikáról szóló vitáknak, maximum annyi változott, hogy a kocsma beköltözött az internetre és a közösségi oldalakon elburjánoztak a tisztes alkoholisták. Akik jó hangosan böfögik bele végeláthatatlan sértéseiket és sérelmeiket a közösségi oldalak hírfolyamába és komment szekcióiba. Nem mondom, hogy nem szórakoztató az „anyád-te anyád” párbeszéd és ennek különböző variációi, de nem kerülünk közelebb a bevezetésben feltett kérdések megválaszolásához. 

A féligazságokra és egészhazugságokra alapozó, komolynak tűnő, de semmi lényegi elemet nem tartalmazó eszmefuttatások már annál izgalmasabbak. Van is egy visszatérő toposz, ami valahogy minden, magát kritikusnak, vagy ellenzékinek mondó 'értelmiséginél' elő-előkerül. Ez pedig a mi közül választhatunk kérdéskör köré összpontosul. Rájuk jellemző, hogy amúgy nem gyűlölködnek, meg folyamatosan arról posztolgatnak, hogy párbeszédre van szükség és nem lehet a posványba alásüllyedni, mert az nem vezet semmi jóra. Természetesen ezt követően mindig hozzáteszik, hogy ezt a posványt a Fidesz duzzasztotta fel és Orbán Viktor tehető felelőssé azért, mert nyakig merültünk benne. Persze ezt csak úgy mellékesen vetik oda, mutatva az objektivisátukat. No mindegy is, ahová ki akartam lyukadni, az a rossz és rosszabb közötti választás kérdése. Ugyanis jellemzően ezek azok az emberek, akik azt fejtik ki, hogy ha a kormánypártok mellett döntenek az emberek, akkor a biztos rosszra szavaznak, míg ha a ’DÖMEN” mellett teszik le a voksukat, akkor igazából csak a lehetőség van meg arra, hogy rossz lesz, de ezt nem tudhatjuk. Roppant izgalmas álláspont. 

Először is, az nem nevezhető megalapozott kijelentésnek, hogy a kormánypártok a biztos rossz. Ez egy értékítélet, minősítés, amit valaki a saját érzelme, gondolata alapján jelent ki. Ha pedig már kinyilatkoztatta, akkor innentől kezdve nincs nagyon értelme vitatkozni, nem igaz? Felhozhatjuk a megannyi kiváló intézkedést, családtámogatást, rezsicsökkentést (amit háborús helyzetben is igyekeznek tartani amennyire lehet), a sok beruházást, a migráció megállítását, a béke melletti következetes kiállást, a nemzeti gondolat képviseletét, vagy a pedagógusok béremelését (és persze még rengeteg mindent mást is), csak éppen, ha valaki közli, hogy ez a biztos rossz, az igazából annyit jelenti, hogy ő rosszul érzi magát. Itt pedig megint elérkeztünk az érzelmek világához, ahol az észnek kevésbé osztottak lapot. Mit adtak nekünk a rómaiak, ugyebár? – jelensége. 

Na, de nézzük az elvileg „DÖMEN” melletti érvelést. Lehetőséget adunk magunknak, ami lehet, hogy rossz lesz, de nem tudhatjuk. Tényleg? Most én arra nem térek ki, hogy az ipse láthatóan ideggyenge, tehát rábízni egy ország vezetését és azt a nyomást, felelősséget, ami ezzel jár, finoman szólva is felelőtlenség. Sokkal inkább az az érdekes, hogy MP életében nem képviselt még semmit következetesen, saját magán kívül. Azzal kezdte, hogy a volt felesége hibáját felhasználva felvette magára a védelmező lovag páncélját és bevonult a Partizánba, ahol kifejtette, hogy mennyire méltánytalanul bántak el szíve volt hölgyével, gyermekei anyjával. Majd ezt követően elmondta, hogy milyen nagyszerű ember a miniszterelnök és ő soha nem fogja elhagyni a politikai közösségét, amit hovatovább a családjának nevezett. Ezt egyébként pár hétig még tartotta is. Aztán eltelt némi idő és már jött, hogy maffiakormány, Orbán egy diktátor, Magyarországon diktatúra van, rendszerváltás kell. Közben kiderült, hogy a három gyermekének az anyját felvette titokban, ült a felvételeken 14 hónapot, hogy aztán felhasználja a birtokában lévő hanganyagot, amiről elmondta előre, hogy mit is kell gondolnia a követőinek és mit is fognak hallani. Igaz, Varga Judit semmit nem mondott ezekből, a beszélgetés is irányított, erőszakos mederben zajlott, de hát ne vesszünk már el ilyen apróságokban.  Az állítólagos bűncselekményről szóló anyagon, pusztán az országa miatti aggodalomtól megbénulva ült több, mint egy évet. Hihető. Ezt követte a „dehogy ülök én be az EP-be” csiki-csuki játék, meg az arról való értekezés, hogy a mentelmi jogot el kell törölni, amit azért csak nem ad vissza, amikor róla van szó. Teszem hozzá Dúró Dóra tökösebb nála, mert ő nem egyszer megtette, ha meg nem tudta, akkor kérte, hogy függesszék fel a mentelmi jogát. Emberünk azonban nem ennyire bátor, így inkább terel és kémtollakról, meg kémtelefonokról delirál. Majd a ’DÖMEN” emberei nyíltan háborúpárti megmozdulásokat követnek el, a rezsicsökkentés ellen beszélnek, LMBTQpluszminuszkoszinusz lobbit folytatnak, mire a vezérük közli az általa agyhalottaknak tartott beosztottjairól, hogy nem is mondtak ilyet. Majd jön a kedvenc részem: a faszi arról beszél, hogy mindent is szétloptak az Orbánék, üres a kassza és közeleg a gazdasági armageddon, amit még Bruce Willis és Chuck Norris együttes erővel se tud megállítani. Ezzel házal minden fórumán, ha épp nem kartonbabákkal hadakozik, vagy nőket aláz meg, mert kérdezni merték. Majd jön a következő probléma, hogy lesz-e adóemelés, vagy sem. Kezdték is belebegtetni, hogy erre készülnek, majd jött a hátraarc és beordította a mikrofonba a plasztik messiás, hogy a Tisza az adócsökkentés pártja. Hmm. Zavar van az erőben. Nem jön ki a gazdasági matek, kispajtás. Mert ha államcsőd fenyeget, akkor elvonások, megszorítások és adóemelés kell, legalábbis ez a megszokott eljárás. Ha nem fenyeget, akkor lehet csökkenteni az adóterheket. Az nem megy, hogy mindjárt összedől az állam, de közben csökkentem a közteherviselést. (Teszem hozzá a Fidesznek se volt egy leányálom a 2010 utáni pár év és eltartott egy darabig, amire tényleg fejlődő pályára tudták tenni az országot.) Tehát vagy az egyik, vagy a másik állítás nem igaz. Ez nehezen értelmezhető, így meg ahogy ők visítanak semmiképpen se, mert tervet, elképzelést még nem hallottunk. Teszem hozzá szinte semmiről se, amikor meg csak előkerül valami, arról kiderül, hogy nem is úgy van.  

Arról meg még nem is beszéltem, hogy a sajtó- és véleményszabadság miatt aggódik, miközben ő meg a fő emberei felváltva újságírókat fenyegetnek hol kommentben, hol fizikailag. ’DÖMEN’ kifejezetten nem jól viseli, ha nem róla szólnak a hírek és ennek hangot is ad, tehát megszabja, mit lehet kérdezni és mit kell róla írni. Mint ahogyan, ha egy berendelt közvéleménykutatásban szerinte felülmérik a DK-t, akkor is nekilát kioktatni mindenkit. Ez aztán a szabadság! Jó hosszan lehetne még sorolni az ilyen és ehhez hasonló anomáliákat, hiszen emberünk minden mondatával ellentmond az előzőnek. A jelöltjei bemutatásával kapcsolatos hintajátékot már nem is említeném... 

A kérdésem a fent idézett, magukat gondolkodónak tartó, 'értelmiségi' választokhoz szólna. Tényleg ilyen az, amikor „lehetőséget adunk a rossznak, ami amúgy jó is lehet”? Hol van itt a jó, azon kívül, hogy a pici lelketek felvidul, mert az Orbán szomorú azért, mert elvesztette a választásokat? Egy poloskák szóhasználat miatt fetrengtetek, meg raktátok ki az „én is poloska vagyok” profilképeket, de amit a ’DÖMEN’ leművel, az nem zavar titeket? 
​
Ezt a jelenséget hívják egyébként orosz rulettnek, csak ti a Magyar-verziót akarjátok játszani. Tehát azt sugalljátok, hogy a fegyverben csak egy golyó van és arra biztattok mindenkit, hogy próbálja csak meg, hátha nem robban a képünkbe a lövedék. A gond ott van, hogy a Magyar-verzióban nemhogy egy, hanem az összes golyó bent van a tárban. Ti pedig a nemzet fejének szorítottátok a fegyvert és mindenkit arra buzdítotok, hogy tegyen egy próbát, mert hátha...

​A kérdés az, hogy megfogják-e húzni a ravaszt, vagy az utolsó pillanatban csak lesz annyi értelem a megannyi érzelem mellett, hogy leteszik a fegyvert.