A semmi forradalma

Egyetemista koromban volt egy reality sorozat, aminek a címe: 'A világ legszigorúbb szülői' volt. Emlékszem rá, hogy néztük a szobatársammal a részeket és marha jól szórakoztunk, miközben nem egészen éreztük át, mi a probléma. Értetlenségünknek két oka volt. Az egyik: nem értettük, hogy mi a bánat baja van ezeknek az angol kölyköknek. A másik: miért a világ legszigorúbb szülői címet kapta? 

Az alapsztori mindig az volt, hogy van egy problémás angol kölyök (tini), akivel a szülei nem tudnak már mit kezdeni, ezért elküldik a világ másik pontjába (Afrika, India, Amerika stb.), ahol egy ottani család befogadja egy hétre és megmutatja neki, mi az élet. Nyilván nem egy beduin törzshöz küldték el őket, hanem jómódú családokhoz, de nem is ez a lényeg. A „legszigorúbb” jelző volt, ami számunkra teljesen érthetetlen volt. Ugyanis a mi szüleink is ilyenek voltak. Szabályokat állítottak fel, megkövetelték, hogy teljesítsünk az iskolában, nem vettek nyakra-főre meg mindent, amit csak akartunk és bizony, ha „rosszak” voltunk, akkor megbüntettek minket. Használták azt a szót, hogy nem és megbeszélték velünk, mi miért volt. Pontosan olyanok voltak, mint a „világ legszigorúbb szülői”. A műsor tehát nekünk ebből a szempontból nem volt értelmezhető, na de a kezelhetetlen gyerekek perspektívájából már láttuk, hogy mi a gond. Ezeknek a gyerekeknek a szülei nem működtek szülőként. A kölykök pedig bejárónőként, bankautomataként, szakácsnőként vagy sofőrként kezelték a szüleiket. Ha pedig azt mondták nekik, hogy nem: üvöltöttek, sőt meg is ütötték őket. Mármint a gyerekek a szüleiket. A lényeg és tanulság minden esetben ugyanaz volt: a szülők behódoltak a gyerekeiknek. 
​
Miért érdekes ez? Először is az idő miatt. Ez a széria 2008 körül futott és már ekkor hatalmas problémák ütötték fel a fejüket a jóléti társadalmakban. A család szétesése, a szerepek összezavarása, a rend felbomlása látszódott. 2008-ban. A másik az, hogy ez a jóléti társadalom betegségéből fakadt. Pontosabban ennek nem kezeléséből. Ugyanis a műsorban bemutatott srácok mind egytől-egyig jó körülmények között éltek. A szüleik dolgoztak, a gyerekek mindent megkaptak. Mindent, csak épp fegyelmet nem. Jogaik voltak, kötelességeik nem. Követeltek, de nem adtak semmit. Lázadtak, bár azt se tudták, mi ellen. Nem ismerős? 

Magyarországnak megvoltak a maga problémái, köszönhetően a kommunizmusnak. Éppen ezért a jóléti modell is később érkezett meg, így 2025-ben jutottunk el oda, hogy megérkeztek ennek a rendszernek a betegségei is. Most jött be a felsőközéposztály kínlódása. A műsorban látott szereplőkhöz hasonlóan ezeknek a családoknak is van megélhetése, otthona, jól élnek. Csak éppen mindezt materiális alapon nézik, miközben óriási szakadék van köztük és a gyerekeik között. Ez nem a szokásos gyereklázadás a felmenők ellen. Ez nem az, hogy majd én megmutatom, ki a Jani. Ez sokkal inkább a rendszer, fegyelem, a család szentségének megtöréséből fakadó szétesés. A főellenség pedig a nagyszülők/szülők mellett, Orbán Viktor lett. Csak épp nem tudják megfogalmazni, hogy mi a bajuk. 

Oh, persze megteszik helyettük a szintén ugyanabból az alomból kikerülő, gyakorlatilag nulla teljesítménnyel a csúcsra kerülő „előadóművészeik”. Akik annyit tudnak beleböfögni a mikrofonba, hogy „szar itt minden.” Aztán egymásra licitálva ordítja részegen, önkívületi állapotban a tömeg, hogy „mocskos fidesz”. Erről pedig live videókat posztolnak az instára a fesztiválról. Arról a fesztiválról, ahol a napi belépő 37 ezer forint. A „vagyunk végig” kitelepülés ára 150 ezer felett van. Egy átlagos fesztivál napi belépő is 25-30 ezer forint között mozog. Ekkor még nem evett és ivott semmit a delikvens, erre elkölt egy nap legalább ennyit, ha nem többet és közben már az se zavarja, hogy két héttel korábban arról posztolt, milyen drága a Balatonon a lángos. Mindezt két nyaralás között teszi, frissen lebarnulva, mert előző héten még a tengerparton süttette a hasát. Nem érezzük ebben az ordító ellentmondást és álszentséget?

Félreértés ne essék, senkitől se sajnálom mindezt. Tök jó dolog, ha buliznak, nyaralnak, elvannak. Csak kissé disszonánsnak tartom, hogy közben szarozik mindent és elmondja, olyan nehéz ebben az országban megélnie, lakáshoz jutnia. Amihez amúgy megint kap segítséget, de az se jó, mert sok a törlesztő (nem, nem az). Majd egyébként kiderül, hogy ő könnyen elhelyezkedett, a szülei tudják segíteni és alapvetően nem rossz a helyzete, de ő kivétel. Aha. Megsúgom tízből kilenc ezt a választ adja, tehát ebből mi következik? Nem a kivételek, hanem a szabály vagytok.
 
Az az igazság, hogy nagyon jó dolgotok van, kedves libernyák fertőzésben szenvedő fiatalok és felsőközéposztályba tartozó szülők. Csak jó dolgotokban nem tudjátok, mit csináljatok azért, mert nem kaptatok és nem adtatok korlátokat, szabályokat, értelmes jövőképet. Volt helyette iPhone, laptop, márkás ruhák, autó, évente (félévente?) nyaralás és fesztiválbelépő. A teljesítmény fokmérője meg a like gomb lett, ami a szelfire ment, vagy a videóra, amiben ismét elmondták két szponzorált tartalom között, hogy milyen nagyon rossz nekik. Ahogyan a megnyomorított előadók se börtönt, ellehetetlenítést, verést kaptak (mint minden diktatúrában), hanem milliókat, sőt némelyek már milliárdokat szednek össze. Közben pedig megy a „nem jó itten semmi”.  

Megint csak: senki nem mondja, hogy minden tökéletesen működik. De nem is arról van már szó, hogy ki-kire szavaz, vagy nem szavaz. A perspektíváról van szó. Arról a nézőpontról és helyzetről, melyből beszélnek és ahonnan szemlélik a világot. Arról, hogy nem tudják kifejezni magukat, hogy mindent materiális alapon, felszínesen szemlélnek és alapnak vesznek olyan dolgokat, amelyek nem azok. Ha valami jó az csak azért lehet, mert ő a legokosabb, legszebb, de ha valami rossz, akkor azért az Orbán a hibás. Érzéseik, nem pedig gondolataik vannak, ezért se tudják értelmes szavakba önteni, mi a gond. Ezért lehet megetetni mindenkit azzal, hogy a pride maga a szabadság, meg Ukrajna Európa háborúját vívja, meg Magyarországon nem lehet megélni, az egészségügy szar, az oktatás siralmas. Ez utóbbiban mondjuk egyetértünk, látva a fogalmazási és gondolkodási képességek, vagy a nemzettudat teljes hiányát. 

A valóság viszont az, hogy olyanokká vált a társadalmunk, mint annak a műsornak a problémás kölykei. Akiket anno kiröhögtünk, azokkal harcolunk. Megkaptuk, amit akartunk, miközben lebontottunk mindent, ami irányban tartotta a hajót. Amire felépültek az évezredek alatt a társadalmak és amik miatt működni tudtak.  Olyan önhitt lett az emberiség, hogy Istenként gondol magára és az anyagi javak, élmények halmozásának börtönébe zárta magát. A felszínről cseveg, mert már nem látja a valót. Nem létező problémákat gyárt, az értéktelenséget értékként kezeli. A valódi gondokkal nem foglalkozik, mert nincs rá válasza. Nincs meg rá a képessége, hogy felmérje a károkat. Ebben a világban élünk, ennek a nihilista, értéktelen, gyarló, gondolat- és elvek nélküliségnek, a kiüresített morálnak a korszaka jutott el hozzánk is. Hiába láthattuk mindezt előre, mégsem védtük ki. Ezért van az, hogy a megoldást egy soha, semmit nem csináló, maximum az asszonyt vegzáló szelfikirályban látják. 

Nyilván minderre csak legyintés a válasz, esetleg egy mocskos nerezés, vagy jól fizet a Tóni böfögés. Vagy inkább el se olvassa, mert miért is kellene időt áldozni a gondolkodásra? Rohanni kell a következő koncertre keseregni a nyomoron, miközben dühödt videókat tesznek közzé arról, milyen drága lesz a tűzijáték. Mert a tartalom nélküli tartalomgyártás, a gondolat nélküli vekengés, az én érzéseinek kifejezése az a korszak, amiben most már mi is élünk. 

Ez a semmi forradalma.