Aki ezt elhiszi, az nem járt utána

​Sok mindent láttunk és hallottunk már az elmúlt évtizedekben. Sok narratíva kelt szárnyra, aztán végezte a porban. Egy azonban folyamatosan tartja magát, még pedig az, hogy ebben az országban aztán nem lehet élni, mert itt kérem szépen mindenki ellehetetlenítenek, betiltanak, megnyomorítanak és koldusbotra juttatnak. M-I-N-D-E-N-K-I-T! Jó hosszan, tagoltan visítják ezt kórusban, egy levegővétellel. Csak valahogy mindez nincs összhangban a valósággal, így érdemes megismerni a visítók hadának fő szószólóit. 

Kezdjük máris a legutóbbi vernyákolóval: Szirtes Ági, rettegő-nyomorgó művészasszonnyal. A művésznő a napokban ezt a kijelentést tette: „Az életem múlik azon, hogy sikerül-e politikai fordulatot elérni Magyarországon.” Amúgy van benne igazság elvégre, ha tényleg sikerül elérni az általuk vágyott változást, akkor a magyar, mint szuverén, döntéshozó nemzet megszűnik és valóban emberek élete múlik ezen, de nyilván a művészasszony nem erre gondolt. Szóval, neki morális kötelessége megszólalni színészként, követve nyilván a ’hálivúdi’ rettegők hadát, akik szintén a milliós gönceikben, a különböző szobrocskákat szorongatva (amihez nyilván jár anyagi juttatás is) közlik elcsukló hangon, hogy ’free islam’, meg ’fuck ice’ és társaik. Na, de vissza a mi hazánk rettegő művészeihez. Szirtes művésznő a Tiszától várja a morális megváltást (meg a jövőbeni pénzeket), hiszen nincs is erre alkalmasabb egy olyan alakulatnál, amiről évekig senki nem hallott, hogy aztán maga alá lízingelje a feleségét és a családját eláruló, kontrollproblémákkal küzdő Temus Antikrisztus. De ne ragadjunk le azon, hogy ki hallgatott le kit, mert a lényeg: neki ettől függ az élete. Annyira nyomorog és el van nyomva, hogy csak az elmúlt pár évben kapott 5 olyan díjat, amivel anyagi juttatás is jár. Senki nem tette feketeautóba, nincsen tiltólistán se és nem kellett a pályát elhagynia azért, mert lecsapott rá a NER cenzúrája... De persze, neki az élete van veszélyben. Oké. Menjünk tovább. 

Itt van mindjárt a Lovas Rozi, Lengyel Tamás, Molnár Áron (Noár), meg Horváth János-féle Loupe Színházi Társulás, ami F-Ü-G-G-E-T-L-E-N és sehonnan, semmilyen támogatást ők aztán nem kapnak. Égető társadalmi problémákat dolgoznak fel, valahogy mindig libsevik narratívában, miközben nekik az a céljuk, hogy a nézők kibújjanak a buborékból. Pusztán azért, hogy szépen rájuk húzzák a sajátjukat. Szóval, eme nagyszerű társulatnak a tagjai versenyt rettegnek, miközben Noár kidagadt erekkel a nyakán és kidülledt szemekkel ordítozik mindenkire, aki egy picit is más véleményen van, mint ő. Nyilván ezt az elfogadás jegyében teszi, ahogyan Lovas Rozi csodálatos művésznő is telesír mindent, hogy habár ő szeret független lenni, de borzalmas, hogy nem kapnak állami támogatást. Támogatást egy olyan filmre, amiben „Családi Együttműködés Rendszere” van és nem is érti, mi a gond, hiszen a készítők nem mondják ki nyíltan, hogy Orbánra gondolnak. Ja, hát tudjuk mi, hogy mindenki hülye, aki nem libsevik éttermiségi és nyilván érthetetlen, hogy ezt a ’finom’ allegóriát miért nehezményezik! Művésznő tehát sír-rí, hogy nem kap támogatást, de közben azt mondja nem is akar, mert akkor egzisztenciálisan ki lenne szolgáltatva a rendszernek. Mert aki kap valamilyen támogatást az csak amiatt lehet kormánypárti, de amúgy az is lázadna, csak nem tud, mert nem szabad. Ő meg akarna kapni, de nem kap, de nem is kell. Most akkor döntsék már el, hogy mi a bajuk, mert már nem lehet követni! Mindegy is, a lényeg, hogy rettegő művésznőnk nem bírja az igazságtalanságot, ami ugye jelen esetben az, hogy nem esik mindenki hasra a tehetségük láttán. Ám valahogy mégis létre tudnak hozni egy társulatot, amit nem ingyen csinálnak és valahogy mégis tudnak egy család- és nemzetgyalázó filmet csinálni, ami szintén pénzbe került. Persze, tudom, mikroadományokból dobták össze. Itt súgnám meg halkan a versenysíróknak, hogy lehet azért nincsen pénzük, mert folyamatosan rendszerváltó szettet vesznek, és a nyilatkozatok alapján fenntartják az összes létező független-objektív agitprop terméket és elnyomott művészt. Itt van a hiányolt pénzetek, most már látjátok, szívesen! 

A társulat többi feketeöves rettegőjének fájdalmát most nem hozom ide, mert lefedik egymást és vannak itt még mások is. Szóval a betiltott, nem támogatott, ellehetetlenített, ’finom’ áthallásos, független produkcióban, mely valahogy csak elkészült és csak televágták vele az összes mozit, szerepeltek ám még rettegők. Gryllus Dorka és Simon Kornél színészházaspár is sírt egy sort, különösen a művésznő, aki kifejtette, hogy idézem: „Ha Németországban megtudják, hogy magyar vagyok, egy súlyos jobboldali őrültnek gondolnak.” Tyű, a betyármindenitneki hát, most mit lehet erre mondani? Talán csak annyit, hogy egy: a fejlett nyugaton mindig lenézték a magyarokat, kettő: már bocsánat, de ha valaki - miután gyalázták a hazáját - továbbra is dörgölődzik ezekhez, az egy szolgalelkű senkiházi. Mely karakterekkel amúgy tele van a magyar irodalom, de hogy csak egyet mondjak, tessék elolvasni a Kőszívű ember fiait. Természetesen, a férj sem maradhatott ki a vernyákból és jött a Pride-téma. Mert muszáj oda kimenni, hiszen „most már az államhatalom arra sem tesz erőfeszítést, hogy fenntartsa a demokrácia látszatát”. Ezt a nettó baromságot már nem is lehet kommentálni, hiszen minden egyes Pride előtt szivárványosra festve örömködtek a neten, tehát eddig is LMBTQpluszminuszkoszinusz támogatók voltak, ezután is azok lesznek és jé, senkit nem csuktak le. Jó persze, nem kapnak szerepet. Csak a kereskedelmi csatornák foglalkoztatják őket, színházban játszanak és filmben szerepelnek. De ők elfogadják ezt is, mert az Iványi Gábornak sokkal rosszabb. Ez volt az a pillanat, amikor köszöntem szépen, elég volt a libsevik könnyekből. Plusz még mindig nem értünk a végére. 

Ugyanis itt a nehézsúlyú rettegés és elnyomás elleni harc koronázatlan művész házaspárja: Nagy Ervin és Borbély Alexandra. Most a művészurat hagyjuk, nincs arra se idegrendszerem, se időm, hogy végigvegyem a jobbnál-jobb megszólalásait. Legyünk feministák és figyeljünk a nőre, aki nyilván megunta, hogy folyton az emberével foglalkoznak és ő is szeretett volna kilépni a Nagy-Magyar-Kapitány mellett álló biodíszlet szerepéből. Biztos ezért mondott ekkorát, mely megszólalást több szempontból is az egyik leggonoszabbnak tartok. Ennyi felvezető után, jöjjön, mit mondott Borbély művészasszony. „Elviselhetetlen, amit csinál a Fidesz, és nem szeretnék itt élni, ha ők maradnak.” Ő az amúgy, aki kifejtette milyen izgalmi állapotba jött a feleségét lehallgató, a felvétellel őt 14 hónapig zsaroló „DöMen”-t nézve, miközben arról értekezett, hogy ő nem vesztette el a kritikai érzékét, csak ennek most nincs itt az ideje. Aztán eljutottunk a kiemelt mondatig, meg persze szó volt arról is, hogy egész nap sírt, amikor megfenyegették. Ez utóbbi sztori már annyira hányingert keltő, hogy szavakkal is nehéz leírni. Bizonyíték persze nincs rá (egy olyan világban, ahol akármi történik legalább egy, de inkább egy egész csapat kapja elő a telefonját videózni), de tegyük fel, hogy így történt. Most mondjuk azt mi is, hogy van kritikai gondolkodásunk, de most ezt tegyük félre, ahogyan ő, nőként egy másik nőtársának fájdalmát és folyamatos abuzálását hagyta teljesen figyelmen kívül? Vagy egyszerűen csak lehazugozta azzal, hogy fideszes és csak azért mondja ezt, mert a „DöMen” fényessége épp elsöpörni készül a gonosz Orbánt? Vagy az is rendben volt, amikor a Temus Antikrisztus riporternőket gyalázott és alázott meg? Vagy az is oké, hogy folyamatosan uszítja a szektáját, melynek folytán tényleges bántalmazás is történt (melyről van videó...)? Sorolhatnánk a példákat, pontosan emiatt a kétszínű és álszent hozzáállás miatt tartom nem pusztán bicskanyitogatónak, hanem gonosznak is ezt az egész vekengést. A másik pedig: folyamatosan azt hallgatjuk a megnemértett, elhallgatatott, megnyomorított művészektől (akik luxuslakásokban élnek, lásd Nagy-Borbély házaspár), hogy ha a csúnya, buta magyar nép (különösen a vidékiek) nem hajlandók másképpen dönteni, mint ahogyan azt ők meghagyták, akkor elmennek innen. Aztán pedig nem mennek. Miért nem?! Nem szép dolog ám reményt kelteni az emberekben, hogy aztán átverjék őket a palánkon. Tessék szépen betartani, amit ígértek és menjenek önmegvalósítani külföldre. A Sárosdi-Schilling házaspár legalább nem csak dumált. Jó, hát az önmegvalósítás nem jött be, de legalább már minket se szennyeznek a nagy művészetükkel. Emiatt hajlamos vagyok őket pozitív példaként emlegetni. 

Ez volt az én csokrom a szegény, megnyomorított és megnemértett művészek kifakadásaiból. Akik nem kapnak szerepet, mégis filmekben, színházakban, sorozatokban játszanak. Itt jegyezném meg, hogy kapitalizmus van, tehát az államnak nem kötelessége mindent támogatni. Megteheti, hogy válogat pontosan azért, mert ott van a piac, a szent piac, amit annyira imádnak a libernyákok, csak épp megélni nem szeretnek belőle. Mert az egy egészen más világ, ott teljesíteni és versenyezni kellene. Profitot termelni, ami ugye elég nehéz azzal a csodás látásmóddal, ami nekik van és azzal a hozzáállással, hogy mi csodásak vagyunk, támogass. A piac pont le..ja, hogy te milyen csodás vagy. Mindenesetre ezek a szegény művészek azért csak nem halnak éhen. Inkább nyomorognak a luxuslakásokban, meg színházi társulatokat hoznak létre a semmiből. Most már ott tartunk a nagy éhezésben, hogy közéleti animációs sorozatot csinálnak „mely a választások előtti időszakban igyekszik levezetni a társadalomban keltett feszültséget, szórakoztató formában.” A legújabb hír pedig, hogy a „DöMen” nagyszerű teljesítményéről és személyéről is filmet készítettek. Természetesen független filmet, melyet mozikba szánnak.  Reklámot nem adok, nem írom le a címeket. Tök mindegy, majd a független, elnyomott sajtó terjeszti. A lényeg az, hogy ebben az országban marha kifizetődő libsevik művésznek, alkotónak lenni. Ha pedig halkan megkérdeznénk tőlük, hogy mégis miből van mindez, diadalittas hangon kiáltják kórusban: mikroadományokból! Aha. Én meg erre azt mondom, hogy:

aki ezt elhiszi, az nem járt utána.