|
Legkevesebb 10 éve, de inkább 15 éve hallgatjuk azt a mantrát, hogy kérem szépen, Magyarországon nincsen demokrácia. Az Orbán lebontotta e nemes berendezkedés minden alapját, a sajtószabadság eltűnt, korrupció van, mindenkit bántanak a véleménye miatt, ellehetetlenítik az embereket és csak az anyagiak miatt állnak be a NER mögé. A gyerekek jövőjét elvették, a pedagógusokat megnyomorították, az egészségügynek vége van, semmi sem fejlődik, minden drága, de mivel félelemben tartják a nemzetet, így nincs aki fellépjen ezek ellen. Eddig. Hiszen most, itt van a Temus Antikrisztus, aki elsöpri ezt a mocskos rendszert és elhozza a demokráciát. Na, de milyet?!
Szerintem mindenkinek volt tapasztalata olyan srácokkal, akik újak voltak az osztályban és nagyon tartozni akartak valahova. Leginkább az általuk „menőnek” ítélt csoporthoz. Megfigyelték tehát, hogy ennek a kasztnak mire van szüksége és igyekeztek kiszolgálni őket. Nem számított, hogy a barátjukat árulják el emiatt, a lényeg az volt, hogy megmutassák, ők mennyire számítanak és mennyivel jobbak a többieknél. Ennek érdekében nem pusztán körbeugrálták a „menőket”, hanem náluk jobban senki nem gyalázta és szidta a „gyengébbeket.” Behízelgő, szolgalelkű csoport ez, melynek lételeme az árulás. Eltűnni pedig nem tűnnek el, csak átalakulnak, kicsit finomodnak felnőtt korukban.
Sok mindent láttunk és hallottunk már az elmúlt évtizedekben. Sok narratíva kelt szárnyra, aztán végezte a porban. Egy azonban folyamatosan tartja magát, még pedig az, hogy ebben az országban aztán nem lehet élni, mert itt kérem szépen mindenki ellehetetlenítenek, betiltanak, megnyomorítanak és koldusbotra juttatnak. M-I-N-D-E-N-K-I-T! Jó hosszan, tagoltan visítják ezt kórusban, egy levegővétellel. Csak valahogy mindez nincs összhangban a valósággal, így érdemes megismerni a visítók hadának fő szószólóit.
|
Senki AlfonzArchives
April 2026
|