Felkapaszkodottak balladája

Szerintem mindenkinek volt tapasztalata olyan srácokkal, akik újak voltak az osztályban és nagyon tartozni akartak valahova. Leginkább az általuk „menőnek” ítélt csoporthoz. Megfigyelték tehát, hogy ennek a kasztnak mire van szüksége és igyekeztek kiszolgálni őket. Nem számított, hogy a barátjukat árulják el emiatt, a lényeg az volt, hogy megmutassák, ők mennyire számítanak és mennyivel jobbak a többieknél. Ennek érdekében nem pusztán körbeugrálták a „menőket”, hanem náluk jobban senki nem gyalázta és szidta a „gyengébbeket.” Behízelgő, szolgalelkű csoport ez, melynek lételeme az árulás. Eltűnni pedig nem tűnnek el, csak átalakulnak, kicsit finomodnak felnőtt korukban. 

Ismerjük azt a fajtát, aki a kommentszekciókban röhög, gyalázkodik és szidja a nemzetét, azon belül pedig kifejezetten szeret élcelődni a vidékieken. Akiket rendszerint tájékozatlannak, sötétnek és bunkónak tart. Akikről azt meséli, hogy nincs náluk bekötve az internet és csak a köztévét nézik, ezért szavaznak a kormánypártra. Nem nagyon hagyták el a falu határát, bár néha „felmennek” Budapestre, vagy más nagyvárosba, ahol idegesítik az ottélőket és rontják a levegőjüket. Világot meg egyáltalán nem látnak, mert olyan hülyék, hogy szeretnek vidéken élni. Ahol egyébként pihenni se lehet rendesen, mert az a nyomorult kakas kukorékol, a templomban meg harangoznak. A legszebb az egészben pedig az, hogy ez számukra egyáltalán nem ismeretlen. Ugyanis azok, akik teleszájjal vidékieznek és meg vannak győződve arról, hogy ők itt mindenkinél okosabbak, azok bizony pontosan innen származnak. 

Van ugyanis a született belpesti, aki tényleg nem szeret a körúton kívül létezni és van egy erős felsőbbrendűségi tudata. Mert ő született fővárosi. Ilyennel én is találkoztam már, izgalmas egyébként velük beszélgetni. Még akkor is, amikor beszólnak, hogy milyen „parasztosan” ejted ki a szavakat. Igazság szerint nem tudok rájuk haragudni és teljesen elfogadom, hogy ez a kisujjeltartó, orrukat jó magasan fennhordó magatartás az identitásuk része. Mégiscsak a Nemzet Fővárosában születtek és élnek, mely város minden másik város felett áll a rangsorban, tehát teljesen normális, hogy ez a mentalitás megmutatkozik ezekben az emberekben. Ezek ténykérdések, teljesen fölösleges vitatkozni és nem is ők azok, akik véresszájú vidékiezésbe kezdenek. Jó, lenézik őket, meg is szólják, de nem ők a főkolompsok. Arra ugyanis ott van a bevezetőben taglalt személy, akinek „újgyerek-szindrómája” van. 

Jellemzően középiskolás vagy fiatal felnőtt korukban keverednek a Fővárosba, (vagy a nagyvárosokba, de most az egyszerűség miatt maradjunk Budapestnél). Szóval ezek a srácok kívülállónak érzik magukat, valószínűleg heccelik is őket a vidéki hátterük miatt. Be akarnak illeszkedni, magukévá akarják tenni a belpesti mentalitást. A klubhoz akarnak tartozni. Mit tesznek? Megtagadják a saját gyökereiket. Igyekeznek megtenni mindent annak érdekében, hogy a feledés homályába vesszen, hogy ők nem született budapestiek. És mint mindenki, aki nem önazonos, hanem felvett gúnyában parádézik rettenetesen túltolja a szekeret.  Végül pedig meghasonul. Mind külsőségeiben, mind megnyilvánulásaiban. Nála jobban senki nem nézi le a vidéket, amihez nem csak egy felvett maníros maszk társul, hanem szégyenérzet is. Szégyen, hogy ő is innen származik és nagyon azt akarja, hogy azok, akik ezt tudják elfelejtsék, akik pedig később ismerik meg, ne is szerezzenek erről tudomást. Ők lesznek a tipikus sznobok, akik mind gondolkodásukban, mind külsőségeikben mutatják ezeket a jegyeket. A nagy elfogadás iránti kínjukban pedig nemcsak a közösséget tagadják meg, ahonnan „kitörtek”, hanem több esetben a saját családjukat is. Akiket elmaradottnak, bunkónak, sötétnek, tájékozatlannak bélyegeznek. Sőt, ma már ugye azzal „hasítanak” a közösségi oldalakon, hogy „lemennek” az idős nagyszülőkhöz, hogy a „nem bekötött interneten futó” mandinert vagy Orbán Viktor oldalt kikövessék és helyette megmutassák nekik a „DöMen” és a csatlós, független-objektív propagandatermékeinek oldalait. Szépen kioktatják ezeket az elmaradottakat... Azért persze valahol tudják ők, hogy ez nem helyes, így néha megengedőek velük, hogy „hát szegények nem tehetnek róla, mert közelről csak tehenet láttak, nem pedig zsiráfot.” 

Ám mindent átitat a manír, a hamisság, a sajnálat és bizony az önutálat. Ebből az ördögi körből nem tudnak kitörni, hiszen nem pusztán arról van szó, hogy megtagadták a gyökereiket és felvettek magukra egy új identitást, hanem szó szerint elvágták a kapcsokat. Azokat a kapaszkodókat, melyek az éltető erőt adják. A hajtásaikat pedig már ebben a gyökértelen szellemben nevelik tovább. Folyamatos megfelelési kényszer munkálkodik bennük, mely aztán már kihat a nemzethez való viszonyukra is. Mert egyszerűen nem tud megelégedni azzal, amilye van. Nem képes szeretni és elfogadni azt, ahová tartozik. Ahogyan nem képes elfogadni saját magát sem, hanem mindig mások szerint határozza meg, hogy kit mutasson a tükre. Ez nem új jelenség, ilyenek szolgálták ki a törököt, az osztrákot, a németet és a szovjetet. Most pedig ilyenek szolgálják a „nyugatot” és magyarázzák, miért jogos, ha az ukránok elzárják a csapot. Vagy tesznek ki „vicces”, nemzetüket gyalázó, a miniszterelnököt meghazudtoló mémeket filmes oldalakra, majd cinikusan nevetnek a hazaszeretet, a nemzet elsőbbségének elvén. Nem is tehetnek mást, hiszen egész létük arra épül, hogy megtagadják a gyökereiket! 

Élcelődhetnék ezen, nevethetnék rajtuk, de valahol végtelenül szomorú ez. Persze felidegesítenek, fájdalmat okoznak, mint ahogyan anno az az „új” gyerek is bántott, aki nekem nem volt új, csak az osztálynak, de ő nagyon a „menőkhöz” akart tartozni, ezért megtagadta a barátságunkat, a közös gyökereinket. A leváláshoz pedig nem az időt, hanem a baltát választotta. Tehát nem a természetes elválás, fejlődés mentén haladt, hanem erőszakkal választódott le. Persze, hogy ez fáj és sokáig haragszol emiatt, de ha benő a fejed lágya és megérted a másikat, akkor nem marad más csak a szomorú felismerés. Felismerése annak, hogy ez nem egy komédia, vagy éles hangon megírt szatíra, hanem egy roppant keserédes, tragédiákkal terhelt ballada. A felkapaszkodottak balladája.