Milyen diktatúra?!

15 éve gondolkodom a címben feltett kérdésen és ugyanennyi ideje nem találom a választ. Pontosabban tudnék rá választ adni, csak az nagyon nem az lenne, amit liberálbolsiék és az általuk terjesztett propaganda sulykol az emberekbe, megmérgezve a fiatalok tudatát. Azt ugyanis teljesen megértem, hogy egy most 18-20-25 éves srác lázad a rendszer ellen, hiszen a közéleti identitása az Orbán Viktorhoz köthető, kis túlzással mióta az eszét tudja ő a miniszterelnök és semmilyen emléke, fogalma nincsen arról, milyen volt 2010 előtt. Azt is látom, hogy az elnyomott, meghurcolt, bezáratott, ellehetetlenített, ám mégis működő függetlenül objektív sajtó mást se csinál csak azt harsogja, hogy „nácifasisztaputyiniminszki” diktatúra épült ki itthon, vagy épp most építik, követni már nem tudom az igeidőket. Tehát ezt a részét értem, de ettől még csak ott van az a fránya, címben feltett kérdés, így jöjjön pár szemléltető példa.

Egy ismerősömnek kiadója van és úgy lett volna, hogy a Könyvhét alkalmával az egyik szerzőjük dedikálást tart. Tartott volna, ha az antifák és egyéb állatfajták nem avatkoznak közbe és nem fenyegetőznek a „nyilas szerző” ellen. Az persze nem derült ki, hogy miért is gondolják ezt az adott szerzőről, a könyvet nyilván el se olvasták, de miért is kellene nekik? Elvégre embereket is úgy szoktak random összeverni az utcán, hogy ránézésre megállapítják róluk, hogy fasiszták. Ettől ők már felhatalmazva érzik magukat arra, hogy betörjék a fejüket, nem igaz? Antifák embereket vernek az utcán, vagy épp szerzőket akadályoznak meg ideológiai alapon abban, hogy dedikáljanak egy könyvet, mely tetteknek alig, vagy épp semmi következménye nincsen. Mindezt egy „nácifasisztaputyiniminszki” diktatúrában. Na, de tovább is van. 
​
Vannak olyanok, akik az állásukat, szakmai előmenetelüket jó okkal féltve nem írnak a saját nevük alatt véleménycikkeket. Toleránsék ugyanis egyből lecsapnak rájuk és közlik, hogy szakmailag miért nem megfelelőek. Aki ki mer szólni a tudományos kánonból az elfogult, NER rabszolga, akiket „jól fizet a Tóni”. Persze, ha az a közgazdász, politológus, jogász vagy biológus a globálbolsi narratíva szerint nyilatkozik, ellenzéki párt mellé áll, akkor azzal az ég adta világon semmi baj sincsen. Akadémiai tagok lehetnek és írhatnak olyanokat is, hogy az nem igaz, hogy csak két nem létezik a világon... A hajuk szála se gördül egyiknek se és senki nem kérdőjelezi meg a szakértelmüket se. A tudomány felkent papjai maradnak, akik mennek tovább a csodás lukácsi úton, de jajj annak a gondolkodónak, aki netán nemzeti alapokon mer nyilatkozni. Ne álljunk itt meg, még mindig van. 

Noár nagy művész, meg Nagy Ervin és Rost Andrea is. Az RTL által fizetett humoristákról már ne is beszéljünk! Vagy azokról az énekesekről, akik dalokat írnak arról, milyen rossz ebben az országban élni, miközben egy koncertért röpke 8-10 milliót számláznak le. Ott vannak azok is, akik koncert közben világosodnak meg és adnak elő szívszorító beszédet arról, milyen rossz a megosztottság a szemét Orbánék miatt. Ám, ha egy énekes vagy énekesnő egy nemzeti ünnepen Himnuszt ad elő, vagy megvallja kereszténységét, vagy szelfit készít a miniszterelnökkel, vagy csak azt meri mondani, hogy szeret itt élni és semmi baja, akkor az máris egy fizetett, kitartott senkiházi, aki soha nem is tudott énekelni. Ugyanez igaz sportolókra, táncosokra, színészekre. Tovább is van, mondjam még? 

Jönnek a tanárok is. Ha egy tanárnak nem tetszik a rendszer kivezényelheti a diákokat az utcára, nem igaz? Oh, bocsánat, a diákok maguktól mentek oda. Ami persze félig lehet igaz, elvégre azoknak a nézőpontjából hallják a sztorit, akik elvileg „semlegesen” oktatják őket. Ám, ha valaki ne adj Isten nemzeti nevelésről beszél, figyelve arra, hogy kapjanak ezek a srácok némi magyar identitást, az bizony agymosást követ el és elülteti a "náci" ideológiákat. Ahogyan az édesanya meg az édesapa is, aki a fiát fiúnak, a lányát meg lánynak neveli és marhára nem akarja nézni azt, ahogyan pár deviáns egy plató tetején bugyikában vonaglik. Ezt nem én találom ki, nincs nekem ehhez elég fantáziám. Pusztán csak végigolvasom az interneten közzétett posztokat, az objektíven független sajtóban megjelent írásokat, vagy meghallgatom egy random elnyomott művész károgását egy koncerten. 

15 éve van „nácifasisztaputyiniminszki” diktatúra ebben az országban, mégsem azokat verik meg az utcán, lehetetlenítik el a szakmájukban, karaktergyilkolják és támadják, akik e narratíva szerint a rendszer üldözöttjei. Csak azoknak lehet igaza, szabad véleménye, akikről amúgy azt lehet olvasni, hogy nem is léteznek, mert a rendszer bezárja őket. Kérdem én, hova?! Ugyanezek az emberek felállnak egy színpadra (amit mikroadományból tákoltak alájuk) és jó hangosan anyázva kiabálják, hogy segítség elnyomnak! Aztán szépen hazamennek és írják tovább a cikkeiket arról, hogy milyen sanyarú sors jutott liberálbolsevikéknek ebben az országban, (miközben több tíz- meg százmilliós osztalékokat vesznek ki a cégeikből) és vesszen a szeretet jegyében mindenki, aki nem akasztaná fel az Orbánt. Mások mennek vissza a színházba játszani, elvállalnak egy újabb filmszerepet egy állam által támogatott alkotásban, vagy bohóckodnak tovább a kereskedelmi csatornák műsoraiba milliókért. Esetleg felállnak ismét a színpadra, hogy két nóta között belesírják a bánatukat a mikrofonba. Mindeközben senkivel nem történt semmi. Nem igaz: a nemzeti gondolkodású, kereszténységét felvállaló, hazáját szerető, háborút nem akaró, szivárványideológiát elítélő értelmiségiek, társadalomtudósok, zenészek, sportolók, tanárok, kutatók, színészek továbbra is karaktergyilkosság áldozatai, vagy hagyják ott a pályát, mert szó szerint kicsinálják őket. Tehát felteszem még egyszer a kérdést: mégis milyen diktatúra?!