Nem kaptok felmentést

Amikor egy publicista, gondolkodó megírja magvas elmélkedéseit a világról, az emberekről, az értékrendről, az irányokról vagy a közéletről, akkor azért bízik benne, hogy nem lesz igaza. Legalábbis én nagyon bíztam benne, hogy sokkal sötétebbnek írom le a társadalomban végbement változásokról alkotott képet, mint amilyen valójában. Ha valamiben, hát ebben nagyot tévedtem. Le kell számolni az illúziókkal, a nyugaton végbement morális válság átvette az uralmat hazánkban is. A virtuális világ leváltotta a valóságot. 

​Szögezzük le, itt régen nem arról van szó, hogy melyik párt nyert, vagy nem nyert. Az egész választás nem arról szólt, hogy mit beszélnek a világról, milyen jövőképük van, milyen programmal bírnak és hogyan képzelik el az adott alakulatok a kormányzást. Éppen ezért a vereség érzése sem arról szól, amiről normális esetben szólnia kellene. Kikapni ugyanis nem kellemes, de sohasem tragédia. Most viszont az, de nem egy párt, hanem egy egész nemzet tragédiája. Már a kampány elején kifejeztem azon megítélésemet, hogy a végkimenetel az nem egy párt, hanem a nemzet tagjainak szellemi és erkölcsi állapotát fogja megmutatni. Az eredmények tükrében pedig kijelenthető, hogy elbuktunk a vizsgán. 

Mi mutatta meg a leginkább ezt? Az, ami a Hősök terén történt két nappal a választás előtt. Az a koncertnek nevezett eszelős őrjöngés és az arra adott reakciók. A Hősök terén helyet kapott Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. András, IV. Béla, Károly Róbert, Nagy Lajos, Hunyadi János, Mátyás király, Bocskai István, Bethlen Gábor, Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos szobra. Na meg az Eckünek nevezett gyomnövény heréje. Meg a folyamatos átkozódás, istenkáromlás és nemzetgyalázás. Ám még mindig nem ez volt a leggyalázatosabb. A legrosszabb az egészben az volt, hogy a helyszínen nem volt senki, aki felment volna legkésőbb akkor, amikor a neves „művészúr” a gatyájába nyúl, hogy megfogja és a nevezett testrészét elválasztva tőle a kezébe adja. Vagy legalább jól fenéken rúgva lerángassa a színpadról. Ehelyett hatalmas röhögés, üdvrivalgás, őrjöngés vette kezdetét. Mocsok és egy önmagából teljesen kifordult horda pusztítása. Még egyszer mondom: nem volt egyetlen egy ember se, aki ez ellen tett volna valamit. Másnapra is csak gyenge magyarázkodásokra futotta és cinikus posztokra, melyek megint Bayer szóhasználatával voltak elfoglalva. Magyarázat van mindenre ugyebár, csak felelősséget ne kelljen már vállalni, nem igaz? 

Mit gondoltam én akkor? Azt, hogy Puzsérék most elintézték, hogy a Fidesz-KDNP megnyerje a választásokat. Elvégre egy magát valamire tartó ember ezt már nem nézheti el nekik. Tévedtem. Ahogyan abban is, hogy egy nárcisztikus pszichopatát, akinek nulladik lépése a saját családjának elárulása volt és nem egyszer kontrollt vesztetten viselkedett, majd nem választanak meg az emberek. Mert összevetik a két, nemzetünk vezetéséért versenybe szálló karaktert és számítani fog a közöttük lévő ordító különbség. Ahogyan a jelöltek felkészültsége, tapasztalata és üzenete is. Nem számított. Semmi sem számított. Eljött a jakobinusok ideje, akik gyűlöletből, vélt vagy valós sértettségből, pusztán a pillanatnyi érzelmeiktől vezérelve hozták meg a döntést. Nem volt itt józan ész, nem volt párbeszéd, nem volt politikai gondolkodás sem. Csak bosszú és ebben élen járnak azok a fiatalok, akik most tömegével mentek el azért szavazni, hogy megmutassák akár a saját szüleiknek is, hogy csak nekik van igazuk és rajtuk kívül mindenki más egy agysorvasztott, félhalott idióta. 

Engem kicsit sem érdekel, hogy mit hibázott el a Fidesz-KDNP és holdudvara, vagy milyen rossz döntéseket hoztak. Ezt nekik kell lejátszaniuk egymás között. Magam is tisztában voltam és vagyok a problémákkal, még ha magukat most nyeregben érző, eufóriában lebegő személyek úgy vélik, hogy nem vagyok képes az önreflexióra. Tudtuk, hogy vannak bajok, nem vagyunk agymosott hülyék, ahogyan szerettek és szeretnek minket beállítani.  Készek voltunk arra is, hogy a választások után nagyon határozottan fellépjünk a javítás érdekében, mely nemzetünk gyógyulását szolgálta volna. Ehelyett azonban a lehető legrosszabb történt: megválasztották azt az alakulatot, ami a NER legocsmányabb, legutáltabb és legundorítóbb arca. Ráadásul tették ezt azok, akik folyamatosan kárhoztatták a rendszert pontosan az olyan alakok megléte miatt, mint a Temus Antikrisztus. Ez pedig csak úgy történhetett meg, hogy feloldódtunk a globalizmusban. 

Nincs már jobb- és baloldal. Nincsen konzervatív és liberális sem. Globalista van és nemzeti és ha azt hittük, hogy mi az utóbbi csoportba tartozunk, akkor most megmutatkozott, hogy ebben is tévedtünk. A fiatalokat felnevelte a közösségi média meg a sértett tanársereg gyülekezete, akik soha, egyetlen percet sem szántak a nemzeti gondolat elültetésére a gyerekekben. (Mondanom sem kell, tisztelet a kivételeknek, mert vannak, csak nagyon kevesen....) Az a szülő pedig, aki csak tisztességgel nevelte a gyermekét, annak ez ellen esélye se lehetett, ezért fordulhatott elő az, hogy egy családon belül is hatalmas szakadék alakult ki. Ám az, hogy ezzel tisztában vagyunk még nem jelenti azt, hogy felmentést kapnak a döntésük súlya alól. 

Mást se csinálunk, mint felmentjük a fiatalokat. Szegényeknek milyen nehéz, milyen sokat kell tanulni, le vannak terhelve. Hagyjuk őket élni és mindent tegyünk meg azért, hogy elégedettek legyenek a szüleikkel, tanáraikkal, az életükkel, miközben sehol nem tartanak  és nem tettek az ég világon semmit azért, hogy tiszteletet érdemeljenek. Értsük meg a frusztrációikat, az érzéseiket. Mentsük fel őket a tetteik következménye alól. Na ezt itt kell befejezni! Nem a szokásos lázadásnak voltunk tanúi, mert habár mi is lázadtunk a szüleink ellen, de soha nem vitattuk el a tapasztalatukat, gondolataik és döntéseik jogosságát. Volt bennünk belátás, hogy ha kritizálnak minket annak megvan az oka és van miért rájuk odafigyelni. Még akkor is, ha ezt hangosan nem mondtuk ki nekik, de mindenre figyeltünk és beépítettük, amit tanítottak nekünk. Ma már ez nincsen így és pontosan ezért se lehet őket semmi alól felmenteni. Azt hiszik ugyanis, hogy nekik most igazuk volt és van súlyuk a társadalomban. Nem, nincsen. 

Súlytalanul lebegnek a világban. Nincs kapcsolatuk Istennel, nincs kapcsolatuk a nemzetükkel és most már a legtöbbnek nincs kapcsolata a saját családjával sem. Nincs kapcsolatuk a múltjukkal, feloldódtak a jelenben, így már a jövőjük is kétséges. Nem pusztán a nemzedékek, hanem a nemzet és a felnövekvő ifjúság között is hatalmas szakadék tátong. Ha nekünk önreflexiót kell gyakorolni, amit amúgy minden nap meg is teszünk, hiszen keresztényként ez egy alapvetés, akkor belőletek hol marad az önvizsgálat? Hol marad az összefüggésekben és nemzetben való gondolkodás? Hol van a megértés és a konzekvenciák levonása? Hol marad a döntések következményeivel való szembenézés? Megmondom én: sehol. Ha beüt az első baj, majd megint másra fogják tolni a felelősséget. Nézzük már meg mi történik most, amikor győztek! Ugyanaz az őrjöngés, bosszúvágy és frusztráció van, mint a választás előtt és egyelőre ez egyre csak fokozódik, miközben mindenkinek nekimennek. A kedvencem, hogy erkölcsi magaslatokba helyezték magukat, miközben semmilyen értékrendjük nincsen, ezért se tudják értelmes mondatokba önteni, hogy mi a bajuk és mit szeretnének. 

Egy dolgot tudtak csak, hogy „nyugatiak” akarnak lenni. Nem magyarok, hanem „európaiak” (bár ez is torzan van jelen). Ha pedig így gondolják az egyet jelent a nemzetekfelettiséggel, a migrációval, az LMBTQ pusztítással és a háborúval. Lehet, hogy ebben nem hisznek és röhögnek most teli szájjal, de akaratukon kívül is az érték- és nemzetmentességet választották. Nem gondolkodók, hanem fogyasztók akarnak lenni és azok is lettek. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy itt nem pártokról döntöttek és nem erre kell figyelni. Nem azért lett nekünk rosszabb, mert Orbán Viktort leváltották, hanem azért, mert a nemzetet hagyták el. Erről szólt ez a választás. 

Mostantól tehát nem arra kell figyelnünk, hogy mindenkinek jobb legyen és mindenkit meghallgassunk. Minek? Nincs már értelme, egy komplett nemzedék került a szakadék szélére és nincs bennük képesség a visszaútra. A mi feladatunk az, hogy azokkal foglalkozzunk és azokat fogjuk össze, akik mindennek ellenére, rendkívül nagy ellenszélben és kisebbségben kitartottak az istenhitük, magyarságuk és családjuk szentsége mellett. Akik vállalták és vállalják, hogy a társaik gúnyolásának, bosszújának tárgyai és célpontjai legyenek. Ők azok, akiknek meg kell adnunk minden segítséget, mert ők és az ő gyermekeik a nemzet megmaradásának kulcsai. Értük és velük kell dolgoznunk. Ki kell javítanunk a hibákat és ellent kell állnunk a pusztításnak, ami ránk vár.

Azok pedig, akik most ezeket a sorokat olvasva megint röhögnek rajtunk és azon bosszankodnak, hogy mennyire nem vagyunk képesek szembenézni önmagunkkal, csak annyit üzennék: akár hiszitek, akár nem, de ti vertétek be a nemzet koporsójába a legnagyobb szöget és viselnetek kell ennek a következményeit. Mostantól nem kaptok felmentést.