Olvasom, hogy a Punnany Massif meg a Margaret Island is meghívást kapott Tusványosra. El is fogadták azt, majd koncert címén különböző ideológiailag vezérelt performanszokat nyomattak a színpadon. Szivárványos zászló, meg Népszabadság póló, meg áthúzott KDNP logó. Majd előadták a nagy forradalmárokat a függetlenül objektív sajtóban, hogy ők aztért mentek oda, hogy fityiszt mutassanak a rendszernek. Meg amúgy is a zene számít. Aha. 

Az elmúlt hetekben volt néhány olyan megmozdulás, amiről nagyon nehéz indulatok nélkül nyilatkozni. Nyilván emberek vagyunk, érzelmekkel teli teremtmények, ugyanakkor a politika az az a világ, ahol a hideg fej mindennél többet ér. Érdekek vannak, összefüggések, ok és okozatok, ám ezeket nem lehet szem előtt tartani olyankor, ha a düh lilaköde leszáll az agyunkra és eltompítja a gondolkodásunkat. Ezért most arra vállalkozom, hogy három, egymástól látszólag különálló eseményt más megvilágításba helyezzek. 

Figyelem a barátaimat, az ismerőseimet. A harcostársaimat és az ellenfeleimet. Látom, hogy egyre távolodnak egymástól. Távolodnak, mert a világuk, az a világ, amibe mindig is tartozni akartak és aminek a részei lettek már régen eltévedt az úton. A magyarság megtapasztalta, milyen alárendelt szerepben lenni. Megtapasztalta milyen az, amikor élve felboncolják és széthordják a részeit. Megtapasztalta az elnyomást, majd azt, milyen magára találni és felfedezni a szabadságot. Azonban amíg mi a függetlenségünket kerestük és az utat Európa nyugati feléhez, addig a vágyott Nyugat elveszítette az irányokat és az identitását. Pedig az európai közösség pontosan azért jött létre, hogy megőrizze ezeket. 

A minap egy igen szenvedélyes hangvételű szentbeszédet hallgattam, melynek témája a hit kérdése a XXI. században volt. Az atya roppant érzékletesen beszélt arról, milyen nehéz megélni a hitünket ebben a korban és megtalálni Jézus tanításait, szívét, a Szentlelket a mindennapokban. Nem azért, mert ne lenne meg bennünk a hit és a szeretet, hanem sokkal inkább azért, mert a „hang” nem mellettünk van. A romboló, istenkáromló, gúnyos, az egyént éltető rigmusok vannak felhangosítva, melyek egyből nekiesnek mindenkinek, aki fel meri vállalni a hitét és esetleg egy másik utat mer mutatni. 

​Közel 50 év utána újra feljutott egy magyar az űrbe. Ez egy hatalmas diplomáciai és nemzetközi siker, amire minden magyar ember büszke lehet. Lehetne. Ha lenne benne a magyar nemzettudatnak egy picinyke szikrája. De nincs, így nem jutott más csak a szokásos, rendkívül kisstílű hőbörgés. Majd aztán jött a remény, hogy talán mégis ki lehet ebből hozni valamit, ami nem Magyarország sikeréről szól, hanem a „Dö Men” csodájáról. 

15 éve gondolkodom a címben feltett kérdésen és ugyanennyi ideje nem találom a választ. Pontosabban tudnék rá választ adni, csak az nagyon nem az lenne, amit liberálbolsiék és az általuk terjesztett propaganda sulykol az emberekbe, megmérgezve a fiatalok tudatát. Azt ugyanis teljesen megértem, hogy egy most 18-20-25 éves srác lázad a rendszer ellen, hiszen a közéleti identitása az Orbán Viktorhoz köthető, kis túlzással mióta az eszét tudja ő a miniszterelnök és semmilyen emléke, fogalma nincsen arról, milyen volt 2010 előtt. Azt is látom, hogy az elnyomott, meghurcolt, bezáratott, ellehetetlenített, ám mégis működő függetlenül objektív sajtó mást se csinál csak azt harsogja, hogy „nácifasisztaputyiniminszki” diktatúra épült ki itthon, vagy épp most építik, követni már nem tudom az igeidőket. Tehát ezt a részét értem, de ettől még csak ott van az a fránya, címben feltett kérdés, így jöjjön pár szemléltető példa.

​A veled ellenséges táborba tartozó csoportnak van két olyan fajtája, akiknél nincs irritálóbb és kártékonyabb. Az egyiket nevezhetjük a „lesajnálónak”, a másikat pedig az „érdeklődőnek”. Közös jellemzőjük, hogy mindkettő abból az alapfelállásból indul ki, hogy nagyon szeretne téged megérteni, sőt együtt érezni. Ehhez adódik hozzá az a rendkívül álságos attitűd, mely egy jó nagy adag lenézésből táplálkozik. 

​A napokban újranéztem Ryan Murphy antológiasorozatának első évadát, amit az O.J. Simpson-ügyről készített 2016-ban. A 10 részes széria a gyilkosság éjszakájával veszi kezdetét, majd a felmentéssel zárul és arra keresi a választ, hogy történhetett meg az, hogy a nyilvánvaló és a helyszínen hemzsegő bizonyítékok ellenére O.J. szabadon távozhatott? Maga az ügy szempontjából is izgalmas kérdés, de még ennél is fontosabb a mostani valóságunkra nézve.