A modern házmesterekről

Megfigyelhető mostanában egy különös népvándorlás, amiről a történelemkönyvek mélyen hallgatnak.
Nem a hunok tértek vissza. Nem is a tatárok.
A házmesterek.

Hajdan egy gang végében éltek, kulcscsomóval az oldalukon olyan tekintettel, amely egyetlen muskátlit sem hagyott ellenőrizetlenül. Figyelmük mindenre kiterjedt. Az ember azt hitte, kihaltak. De nem. Csak korszerűsödtek.
Ma már papucsban és köntösben állnak az ablak előtt, kávéval a kezükben, és szolgálatba helyezik magukat még azelőtt, hogy a Nap eldöntené, felkeljen-e.
– A szomszéd már megint locsol.
– Egész nap megy a klímája.
– Nézd csak, medencéje is van.
– Biztos sokat fogyaszt.
Ezeket a mondatokat olyan áhítattal és megvetéssel ejtik ki, mintha legalábbis a birodalom déli határát védenék a barbároktól.
A szolgálat azonban itt még nem ér véget.
A modern házmester ugyanis nem elégszik meg azzal, hogy mindezt gondosan nyugtázza. Jelentést is készít. Csak ma már nem indigóval és nem is fekete autóban helyet foglaló alakoknak adja át, kit kell elvinni aznap, hanem egy közösségi platformon teszi közé megfigyeléseit. Feltölti a bizonyítékokat, levonja a következtetéseket, majd átadja az ügyet a népbíróságnak, ahol néhány perc alatt összeül a kommentszekcióban a digitális társasházi közgyűlés.
És már érkeznek is az ítéletek.
„Bezzeg másnak nincs mire…”
„Biztos nem tisztességes úton…”
„Bilincs, bilincs, rács, rács...”
„Ezért tart itt az ország…”
A virtuális lincselés olyan gyorsan megindul, hogy még Tuskó Hopkins se tudna rá megfelelő ruházattal reagálni. A mai jelentők egyetlen kattintással több ezer ember reggeli kávéjához szolgáltatják a felháborodás napi adagját.
Pedig a szomszéd nem titkos atomreaktort üzemeltet. Csak túl akarja élni a negyven fokot és talán még az is lehetséges, hogy ezt takarékos módon teszi...  
A modern házmester azonban nem foglalkozik az információk ellenőrzésével. Ő csak néz, de nem lát.
Különös foglalkozás ez. Mások életének figyelése. Fizetést nem adnak érte, szabadság nincs, előrelépési lehetőség sincs, de a lelkesedés töretlen. Sőt, most kap igazán értelmet, amikor a hatalom birtokosai egyenesen követelik az új besúgók szolgálatba állását.
És az ember ilyenkor elgondolkodik.
Talán mégsem ezzel kellene foglalkozni és talán nem is azzal tesszük a legjobbat, hogy naphosszat mások felett ítélkezünk és fröcsögünk.  
Inkább célszerűbb lenne, hogy ha mindenki a saját életével foglalkozna, akkor valóban előrébb tartanánk.