Első és legfontosabb szabály: betyárbecsület

​Hónapokkal vagyunk a választások után, lezajlott Tusványos is és jó sokan lebuktak, amikor újrapozícionálták magukat, mint az eddigi rendszer nagy ellenállói. Habár a narratívák korában élünk, mi hagyjuk az álarcokat és az álságos udvariaskodást másnak, így nevezzük őket egyszerűen csak árulóknak, vagy kitartottaknak. Sok szót már egyik sem érdemel, örülünk, hogy eltakarodtak a fedélzetről, hogy végre azok kapjanak figyelmet, akik eddig is becsülettel és töretlen hűséggel eveztek.

A nemzeti oldalnak ugyanis rengeteg tartaléka van olyanok személyében, akik soha nem saját magukat, hanem a hazájukat helyezték az első helyre. Rendszerint ez az a csendes tömb, aki az osztozásnál semmit, vagy igen keveset kapott, de nem a lóvéért csinálta, így nem is izgatta. Az persze zavaró volt, hogy a felfelé (ny)alázatos, lefelé gyalázatos személyek kaptak olyan pozíciókat, melyeket távolról se érdemeltek meg, volt is rá példa, hogy ennek hangot adtak, de nagyrészt elfogadták saját szerepüket a hazájuk helyzetének jobbítása érdekében. Ők azok, akik az egzisztenciájukat a politikától függetlenítették és az értékteremtésre helyezték a hangsúlyt. A kisközösségek, alkotóműhelyek működtetésére. Most ők azok, akiknek újra kell szervezniük a nemzeti oldalt, de ezúttal nem központosítva, hanem kis telepeket alkotva, egymás mellett, mégis egymásból építkezve. Ők eddig se kiabáltak, ezután se fognak, mert pontosan tudják, mi az amiért harcolni kell és érdemes is.
​
Na, de mostanában van pár igen hangos elem, akik magukat „kritikusoknak” nevezik és jellemzően azokat ekézik, akik a választási kampány idején a frontvonalban harcoltak. Az egyik ilyen alakulat, akik most sokat kapnak, a Megafon istállójához tartoznak. Jellemzően olyanok oltják őket, akik ugyan részt vettek a kampányban, de inkább csak oldalról kiabáltak be és most szeretnének az előző megmondóemberek helyébe lépni. Legtöbben úgy, hogy nekiálltak az elődöket szidni. Nagy megfejtésekben vannak, hogy a választási vereségnek kik a legfőbb okozói és a Megafon emberei ebben a hibáztatásban kiemelt szerepet kapnak.

Kezdjük akkor ezt szépen felfejteni. A Megafon alapvetően nagyon okos és jó gondolat volt. Kifejezetten jól funkcionáló és jól felépített szervezetként működött, csak egy idő után sajnos kisiklott a mozdonyuk. Sok hibát elkövettek, de talán a legfőbb az volt, hogy olyan platformokban bíztak, melyeket nem irányíthattak. A másik pedig nyilván a központosított üzenetek folyamatos felhangosítása és szétterítése, miközben nagyon jó arcaik voltak, akik sokkal többet tudtak volna tenni, ha a saját hangjukon szólalnak meg. Mindegy is, a szándék jó volt, de mint tudjuk a pokolba vezető út is gyakorta ezzel van kikövezve. Én azonban nem szeretném őket bántani, mert habár ott is voltak kullancsok, de azért sokan saját jogukon is remek dolgokat csináltak és bízom benne, hogy megtalálják majd a megfelelő irányokat. Vannak egyébként olyanok, akik már ezt el is kezdték, nagyon helyesen. Térjünk tehát vissza azokra, akik most nekiálltak mindent is a megafonos véleményvezérek nyakába varrni.

Nem kedvelem azokat, akik egybitesen gondolkodnak és saját előremenetelük érdekében még a földön fekvőt is megtapossák. Egy választási vereség több összetevős történet, ahogyan a győzelem is. Tehát szögezzük le, hogy minden egyben járult hozzá, hogy ez lett a végeredmény: a rossz gazdasági mutatók, az elhibázott személyi politika, a külpolitikára való túlzott fókuszálás, az idő, a társadalom szellemi elhülyülése és lelki elnyomorodása, jópár elhibázott döntés, és az évek alatt kialakított kommunikációs környezet. Na meg az, hogy Orbán Viktor felnőttként kezelte a nemzettestvéreit és úgy beszélt velük, hogy távlatokat mutatott nekik lehetséges végkimenetelekkel, melyek attól nem szűntek meg, hogy most nem beszélnek róla. Mindenesetre ebben a gépezetben a Megafon egy tényező volt és az, hogy valakik nekilátnak mindent is az ő nyakukba varrni, csak azt jelenti, hogy a helyüket akarják. Megint nem a nemzeti érdek van az első helyen ezeknél az embereknél, hanem a sajátjuk.

Szögezzük akkor le egyszer és mindenkorra: ha győzni akarunk, akkor csapatként kell működni. Hatékony, egymást védő, segítő csapatként. Milyen is egy jó gárda? Először is mindenkinek megvan a maga szerepe és tehetsége. Másodszor pedig jól tudja, hogy egyedül nem megy. A legjobb most nem foci-, hanem inkább egy teniszcsapatra gondolni. Ugyanis a teniszben is van csapatbajnokság. Hogy működik? Mindenkinek van egy saját pályája, ahol a saját játékát játssza. Van, aki győz, van, aki kikap. Majd jönnek a párosok és végül kialakul egy összesített eredmény. Nyilván, aki nyert, neheztelhet arra, aki nem, de azért, mert ő hozta a meccset, mások meg nem, nem teheti meg, hogy kivonja magát a végeredményből és azt mondja, hogy ’ja kérem, én jól csináltam, csak a Józsi meg a Jani volt a hülye, miattuk kaptunk ki’. Lehetséges persze, hogy van ebben igazság, de akkor le kell ülni és a csapatkapitánnyal közösen megbeszélni, mi volt a bukás oka. Ha pedig te nem is voltál igazán fent a pályán, hanem inkább csak csereként nézted végig a meccseket, jobb, ha inkább nem szólsz, mert megvolt annak is az oka, hogy téged nem küldtek fel a pályára. Valószínű, hogy még kellett volna edzeni, de az is lehet, hogy rossz volt a taktika. A lényeg azonban nem változik: nem csak a győzelemben, hanem a vereségben is tudni kell osztozkodni.

Finoman szólva sem elegáns tehát beleállni azokba, akik hónapokon keresztül a nevüket, arcukat adták a kampányhoz és most egzisztenciális gondok elé néznek. Nem kell őket nyilván sajnálni, de tort ülni felettük roppant gusztustalan húzás, amit az ellenségektől / ellenfelektől se igazán néz el az ember, de tőlük legalább nem vár mást. A hibákból tanulni kell és aztán pedig rendezni a sorokat. Azokkal viszont nehéz, akik az első adandó alkalommal a busz alá lökik azokat, akik a megállónál megbotlottak.

Elég lesz tehát a mea culpából, az egymásra mutogatásból és a másik módszeres kicsinálásából. Ugyanis van egy nagy, megszeghetetlen törvény, mely, ahogyan Csülök barátom is mondja még itt az alvilágban is megkülönböztet erkölcsileg jó és rossz embert, ez pedig...

a betyárbecsületet.