• Bemutatkozás
  • Senki Alfonz jelentkezik
  • Török Szultán Levelei
  • Palackposta
  SENKI ALFONZ JELENTKEZIK

Senki Alfonz jelentkezik

Picture

Hétkezdő elmélkedés a reggeli kávé mellé

10/8/2026

 
Volt egyszer egy ember, aki több mint egy évtizeden át miniszterelnök volt.
​
Ez egy idő után tűrhetetlen állapotnak bizonyult, ezért leváltották, elküldték, elmagyarázták neki, hogy köszöni szépen a haza, de mostantól slim fit vezetőt akar. Ő pedig ezt elfogadta, megértette, majd úgy döntött, hogy ami eddig nem fért bele az idejébe azt most pótolja. Elment tehát pihenni.
Eltelt pár hét, mindenki boldog volt, téren bulikázott és marha jól érezte magát pusztán attól, hogy más lett a név a miniszterelnök cégtábláján. Közben az új vezető az Országházat diszkónak használta, na meg arra, hogy minél jobb tartalmat gyártson a közösségi oldalaira.
Ekkor azonban energiaválság támadt.

A jelenlegi vezető idegesen, de jól beállított módon törölgette a homlokát és járkált fel-alá, mint a Török Szultán, amikor nem találja a gatyáját, de még a terítőt se, amit maga köré tudna tekerni.
​
- Hol van az előző miniszterelnök?! – kérdezi az utód felháborodva.
- Elutazott.
- És miért nem szólal meg az energiaválság ügyében? Az lenne a dolga!

Erre egy pillanatra zavart csend támadt. Az a fajta csend, amelyben az ember óvatosan körülnéz, nem hagyta-e véletlenül valaki az észt az előszobában.

Mert eddig ugye az volt a baj, hogy ott volt, intézkedett és kormányzott.

Ezért leváltották.

Mert nem kellett.

Most pedig már az a baj, hogy nincs ott. Nem elég, hogy nincs ott, de oldalról se akar bekiabálni a pályára, hogyan kellene megoldani a helyzetet.
Csak hát van az a kellemetlen tulajdonsága a valóságnak, hogy nem mindig marad ott az ajtó előtt, ahonnan az ember éppen kihajította.

És különben is: ha valaki szerint egy ország vezetéséhez már nincs szükség az emberre, akkor talán kissé furcsa ugyanezt az embert számonkérni, amiért külföldről, nyaralás közben nem oldja meg azok helyett az ország problémáit, akik eddig azt harsogták nincs nála rosszabb.

De lehet, hogy én értettem félre a rendszert.

Lehet, hogy ez az új munkaköri leírás: „Volt miniszterelnök: nem kell, de ha baj van, azonnal tessék megoldani.”

Mert amíg ott volt, ő volt a probléma. Most, hogy nincs ott, már ő lenne a megoldás.

Comments are closed.

    Senki Alfonz

    Archives

    September 2026
    August 2026
    July 2026
    June 2026
    May 2026
    April 2026
    March 2026
    February 2026
    January 2026
    October 2025
    September 2025
    August 2025
    July 2025
    June 2025

Powered by Create your own unique website with customizable templates.
  • Bemutatkozás
  • Senki Alfonz jelentkezik
  • Török Szultán Levelei
  • Palackposta