Kávéházi elmélkedések

Senki Alfonz a kávéház előtt támasztotta a falat. A fal láthatóan régebb óta végezte ezt a munkát, ezért nem szólt semmit. Mellette a Török Szultán komoly arccal kavargatta a  feketéjét.
- Feltűnt neked – kérdezte Alfonz –, hogy az emberek újabban milyen büszkén mondják témától függetlenül, hogy: "mi a változásra szavaztunk?"
- Feltűnt. Olyan elégedetten ejtik ki, mintha a változás hivatalból csak jó modorú, tiszta kezű úriember lehetne.

- Pedig a változás bárki lehet.
- Még szakács is.
​- Például.
A Szultán bólintott, Alfonz pedig tovább elmélkedett.

- Csak az emberek valamiért mindig úgy képzelik, hogy a változás egy kiváló szakács.
- Holott lehet, hogy éppen Tuskó Hopkins az, aki ellopta a séfkabátot.
- Majd első mozdulattal sót rak a kávéba.
- Másodikkal odaégeti a levest.
- Harmadikkal pedig kijelenti, hogy ez egy új gasztronómiai irányzat csak te túl hülye és műveletlen vagy hozzá, hogy megértsd.

Hallgattak egy darabig, majd Senki Alfonz folytatta.
- Szerintem az emberek valójában nem a változást akarják.
- Hanem?
- Azt akarják, hogy minden jobb legyen, miközben ők nem tesznek semmit. Csak ezt valahogy elegánsabbnak érzik úgy mondani, hogy változás.
A Szultán elmosolyodott.
- A fogfájás is változás. A jégeső is. Ha a bank egy reggel úgy dönt, hogy mostantól megtartja a pénzedet, az is változás.
- Az emberek néha összekeverik az újdonságot a javulással.
- Pedig a kettő legfeljebb távoli rokon.
​
Alfonz felállt, megigazította a kalapját, majd újra a falnak dőlt és rágyújtott.
- Tudod Szultánom, én ezért nem szoktam soha a változásnak drukkolni.
- Hanem minek?
- Annak, hogy aki főz, tudjon főzni. A többi már csak fűszerezés kérdése.
- Nagyon igaz. – értett egyet a megállapítással a Török Szultán.
- Csak egy bajom van. – folytatta Alfonz. Valahogy, kóstolgatva az előételeket az az erős gyanúm támadt, hogy a séftől bizony ellopták a kabátját és Tuskó Hopkins bújt bele.