Megérkezett a másnap

Mostanában egyre több ember ébred arra és tesz közzé erről félig sírós videókat és dühös posztokat, hogy valami nem stimmel. Körülnéznek, megsimogatják a homlokukat, dühödten csapkodják az asztalt, majd megállapítják:
​
– Én bizony nem erre szavaztam!

A hajó egyik fele nagy hümmögések közepette bólogat. Voltak ugyanis jópáran, akik figyeltek, amikor az előző kapitány ismertette az útvonalat, a várható viharokat, örvényeket és azt is, hogy a végén bizony meg kell majd fizetni mindennek az árát.

Elmondták.

Mindenki elmondta.

Csak éppen senki nem hallgatta meg ezeket a hangokat, helyette inkább buliztak naphosszat. Csak aztán megérkezett a másnap.

Most pedig áll a nagy csodálkozás, mint amikor valaki a sivatag közepén reklamál a pincérnél, hogy miért nincs hó a limonádéban.

–De hát én nem erre számítottam!

Pedig dehogynem. Ott volt előtted. Ki volt írva. Megmondták. Mutatták. Magyarázták. Csak hát az ember sokszor úgy hallgatja meg a rossz hírt, hogy közben erősen arra koncentrál: hátha nem lesz igaz. Amúgy is, ezek csak lopni és hazudni tudnak.

Aztán a valóság udvariasan megkocogtatja az értetlenkedő vállát és a lehető legkedvesebb hangján közli, hogy voltak bizony, akik hazudtak, csak épp ezekre tetszettek szavazni.

Az ajvék pedig legfeljebb arra jó, hogy a szomszéd kabinból is átjöjjön Fülig Jimmy, és megkérdezze:
–Uraim, maguk szerint ettől majd visszafelé kezd folyni a folyó?

Nem kezd.

És aki eddig nem hallotta, mire lehet számítani, az most már legalább hallhatja, hogy mire lehetett volna számítani.
Csak éppen késő.

És most mindenki azt kérdezi, ki tehet róla.

Szeretném ezúton közölni mindenkivel:
–A szavazólap nem horoszkóp. Amit beikszeltek, abból kell gazdálkodni.

A hajó megy tovább.

Tuskó Hopkins barátom erre mondaná:
-Uraim, az útvonalat előre közölték. Aki nem figyelt, az most ne a térképet szidja.