Mire érdemes figyelni

Van egy örök törvény a kocsmában. Nem arra kell figyelni, aki a leghangosabban üvölt, hanem arra, aki mellette ül.
​
Elkerülhetetlen, hogy aki a legjobban kiabál arra figyeljen mindenki. Közben meg a megbízható alkoholista – aki már húsz éve ugyanarra a székre ül le – szó nélkül elviszi a nézelődők pulton hagyott, frissen kimért italát. Mire az ordítozásnak vége, a torok ugyan kiszáradt, de a pohárnak már nyoma sincs.

Mostanában mintha a politikai kommunikáció is erre épülne.

Nem annak van igaza, akinek jobb érvei vannak, hanem annak, aki hangosabb. Annak, aki három teljesen különböző dolgot egy mondatba tud gyömöszölni – a sörhabot, a csillagászatot meg a szomszéd anyósát –, aztán jól leönti személyeskedéssel, mint fáradt csapos a pultot zárás előtt. Mire mindenki felkapja a fejét, már senki sem emlékszik rá, hogy eredetileg mi volt a kérdés és közben mi történt körülötte.
​
Pedig a csap továbbra is csöpög, a számla ugyanúgy nincs kifizetve és a plafon is beázik.

Csak éppen mindenki azon veszekszik, hogy ki mondta hangosabban, hogy a másik részeg.
 
Egy ilyen kocsmai jelenetben még a legöregebb törzsvendég is csak a fejét csóválná, rendelne még egy fröccsöt, és megjegyezné:

- Szép dolog ez a vita, fiúk... csak a tető attól még ugyanúgy beázik, ti pedig szomjasan maradtatok, miközben a számlát nektek kell állni.
Talán ideje lenne megint a pultot és a plafont figyelni, nem pedig azt, hogy ki veri hangosabban az asztalt.