• Bemutatkozás
  • Senki Alfonz jelentkezik
  • Török Szultán Levelei
  • Palackposta
  SENKI ALFONZ JELENTKEZIK

Senki Alfonz jelentkezik

Picture

Műveleti terep

18/8/2026

 
​Ígérem, visszatérek majd a könnyedebb hangvételhez is, csak épp látva a kialakult helyzetet és azt, hogy milyen hullámokat vet, az embernek nem sok kedve van tréfálni. Mert van olyan vicc, aminek a poénja olyan durva, hogy az már komoly. Aki nem szeretne szembenézni a valósággal, ahogyan a választás napján is inkább nem hallott, nem látott, az ne is olvasson tovább, mert olyan dolgokról lesz szó, ami számára nem létezik és soha nem is létezett. Ez pedig az átalakuló világrend.
A kampány során és utána is többször botlottam bele abba a megjegyzésbe, hogy mennyire visszás háborúval riogatni az embereket. Milyen elhibázott dolog volt, hogy Orbán Viktor konfliktusokról és válságokról beszélt, melyeket meg kell oldani, illetve melyekből minden áron ki kell maradni. Nem azt mondta, hogy minden be fog következni, vagy azt, hogy holnapután már készülhetünk egy világháborúra és annak következményeire, hanem elmondta, hogy ha és amennyiben így és így lesz, akkor annak ez lehet az oka és a vége. Válságokról beszélt, melyek kezelésére olyan emberek kellenek, akik már nem egyszer láttak ilyet és meg is oldották, tapasztaltak, van egy határozott világképük. Olyanok kellenek, akik nem mellébeszélnek, hanem pacekba megmondják, mi a helyzet és azt is, hogyan fogják megoldani. Orbán Viktor felnőttként, gondolkodó emberekként kezelte a választókat. Ez volt a hiba.
​
A társadalom ugyanis ma már eljutott a nem hall, nem lát, nem beszél állapotba. Csak az létezik számára, ami a neten megjeleni. Amiről nem beszélnek, nem posztolnak az nincs. Habár kifejezetten szeretnek manapság az emberek jó színben tetszelegni, ami annyiból áll, hogy a koszos kocsijuk mellett pózolnak azzal, hogy ők bizony spóroltak és nem mosták le, vagy a szobában állnak egy hőmérővel jelezve, hogy nem kapcsolták be a klímát, de a valóság az, hogy mérhetetlenül önzők, nulla tudatosság, nulla felelősségvállalás és nulla közösségi tudat van bennük. A következmények csak annyiban érdeklik őket, hogy hány lájkot, szívecskét és megosztást kapnak ezekre a posztokra. Ennyi és nem több.

Mi sem mutatja ezt jobban, mint a háborúhoz való hozzáállás. Ami nem szűnt meg, csak épp a kormány nem beszél róla. Sem arról, hogy épp mi történik, sem arról, hogy mi az álláspontjuk és sem pedig arról, hogy milyen szerepet vállalnak a konfliktusban. Semmi ilyenről nem hallunk. Ám az az igazság, hogy igény sincsen arra, hogy ezekről tudjanak. Minek? Hát nem lett igaza Orbánnak és nem vittek el senkit a háborúba április 13-án! Riogattak csak, háborús pszichózisban tartották az embereket, akik közül többen félelemben éltek minden nap, de amióta a Temus Antikrisztus átvette a hatalmat a nap is szebben süt és a félelem is eltűnt. Ez lehet, csak épp a probléma nem szűnt meg.

Európa nagyhatalmai fegyverkeznek. Minden erőforrásukat erre használják, így nagyon EU-s pénzt se várjon senki, amit persze már legalább négyszer hazahozott Bütyök miniszterelnök a két kezével. A semmiből szőtt ígéreteket én is szépen el tudom osztogatni, az egyszer biztos. Csak épp a pénz az Ukrajnában van már, vagy valamelyik roppant becsületes EU-s vezető zsebében. Tehát, aki arra számított, hogy Kánaán lesz itt, az nem tett mást, mint a választások napján megvette a palackozott levegőt és még csak nem is visszaváltható az üveg. Persze ezt még most nem veszi észre, mert az Orbán miatt megspórolt pénzén épp nyaralgat, meg fesztiválozgat. Halkan jelezném, hogy egyszer minden buli véget ér és akkor jön a másnap. Fájni fog.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a hímtagjával zongorázó elnök kitörő lelkesedéssel fogadta az új köztársasági elnököt, miközben arról beszélt, hogy lépésről lépésre halad Magyarország átalakulása (átalakítása?), mely pozitívan hat az EU-ra és annak értékeire (mikre?) és kölcsönös előnyök alapján fognak majd együttműködni (miben, mert a kisebbségek jogaiban nem, az biztos). Nagyon szép gondolatok és aki a felszínt nézi az ismét megnyugodhat, hogy helyreállt a jogállam, a demokrácia és még az ukránok is boldogok! Én viszont szeretek nemcsak nézni, hanem látni is, bár valóban jobb lenne inkább becsukni a szemem.

Amikor ugyanis Európa nagyhatalmai fegyverkeznek, befagyasztják a diplomácia kapcsolatukat az oroszokkal és közben nekilátnak Kínát is ekézni, a Közel-Kelet forrong, Amerika meg saját magát próbálja menteni vagy amikor épp súlyos energiaválság elé nézünk... dehogy nézünk! Már nyakig benne vagyunk. Szóval ilyenkor valóban jobb lenne becsukni a szemünket, de a tény attól még tény marad: egy atombombán ülünk vígan és egy remegő ujj van a gombon. Magyarország pedig végre azt a szerepet játssza a játékban, amit a nyugati nagyhatalmak elvárnak tőle: legyen ütközőpont. A földrajz nagyon makacs dolog, azt nem érdeklik a szépen szerkesztett képek és filterek, tehát ha valaki ránéz végre a térképre és mellé teszi az eddigi nagy háborúk eseményeit, akkor nem nehéz kitalálni, hogy miért nem jó nekik, ha egy szuverén, nemzeti érdekeit képviselő, távlati dolgokkal tisztában lévő kormánya van a hazánknak.

Lehet struccpolitikát folytatni és katonai ruhákat rendelni a Temuról, majd kiposztolni, hogy ennyi meg ennyi nap nem vittek el a háborúba és lám a Messiásunk még vizet is fakasztott a Dunába, így energiakatasztrófa se lett. Lehet. A mában is élhettek nyugodtan, mert nektek nem sokáig lesz holnapotok. Nem azt a szerepet kaptátok ugyanis. A Nyugat szemében alsóbbrendű és feláldozható vagy. A kiképzésed se nagyon érdekes, mert golyófogónak használ. A pénzt meg szereti kitalicskázni innen, nézd csak meg, milyen szép összeg szerepel majd a rezsiszámládon januárban.

Mindannyiunk érdekében jobb lenne, ha olvasnátok végre rendes híreket, valamint kinyitnátok a történelemkönyvet és felfognátok, hogy szeretnek minket a szekér után futtatni, de csak azért, hogy ha jönnek a farkasok minket zabáljanak fel. Magyarország a nyugatnak nem Európa, nem szövetséges és nem partner, hanem egy gyarmat. Ha pedig valóban fegyveres konfliktusra kerül sor a világrendszerváltás folyományaként, akkor nem leszünk megint többek, mint lerombolható, élő pajzs.

Egy műveleti terep.

Comments are closed.

    Senki Alfonz

    Archives

    September 2026
    August 2026
    July 2026
    June 2026
    May 2026
    April 2026
    March 2026
    February 2026
    January 2026
    October 2025
    September 2025
    August 2025
    July 2025
    June 2025

Powered by Create your own unique website with customizable templates.
  • Bemutatkozás
  • Senki Alfonz jelentkezik
  • Török Szultán Levelei
  • Palackposta