• Bemutatkozás
  • Senki Alfonz jelentkezik
  • Török Szultán Levelei
  • Palackposta
  SENKI ALFONZ JELENTKEZIK

Senki Alfonz jelentkezik

Picture

Rajtunk áll, hogy meddig

22/8/2026

 
​Sokan vagyunk, akiket mély szomorúsággal töltött el a mostani augusztus 20-a. Abban is biztos vagyok, hogy ugyanezt fogjuk érezni majd október 23-án vagy március 15-én is. Nem is beszélve június 4-ről. Lehet, hogy most vannak, akik ebben kételkednek, de megnyugtatásként közlöm, vagyunk jópáran, akiket nem lehet megetetni a kirakattal. Nem féktelen bulikázással azonosítjuk a nemzeti ünnepeket és nem helyezzük magunkat a nemzet fölé.  Nem vesszük be a trikolórba öltöztetett Temus Antikrisztust se, mert pontosan látjuk, hogy a díszes gúnyát egy próbababára tették fel. Egy üres, műanyagból készült kirakatkellékre.
Sok, nálamnál jóval bölcsebb ember kereste már arra a kérdésre a választ, hogy mi a magyar? Nem csoda, hiszen egy csodálatos, erős, kitartó nép vagyunk. Egy olyan nép, melynek már régen el kellett volna tűnnie a történelem homályában, mégsem lett így. Egy olyan nép, melyet a nyugati nagyhatalmak és szövetségeseik élve felkoncoltak és mások uralma alá vetettek. Nem használtak minket másra, minthogy golyófogók legyünk a háborúkban, megoldjuk azt, hogy őket, akik legtöbb esetben a konfliktusok okozói voltak a lehető legkevesebb veszteség érje. Békeidőkben pedig nem szántak nekünk más szerepet, minthogy ismételten az ő kiszolgálóik legyünk.
​
A történelmünket átírták, kisebbítették érdemeinket, elfedve olyan tényeket, melyek kicsit sem abba az irányba mutattak, hogy alsóbbrendű, kicsinyke, érdemek nélküli nemzet lennénk. Nem is vagyunk. Soha nem is voltunk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy tökéletesek lennénk. Közel sem vagyunk azok. Sokszor döntöttünk rosszul. Túl sokszor helyezte az egyén saját érdekét és/vagy sérelmét nemzete érdekei fölé. Ennek következtében túl sokáig voltak olyanok uralmon, akiknek nem lett volna szabad és túl keveset olyanok, akiknek pedig tovább kellett volna a hatalmat gyakorolni. Sajnos sok irigység és kicsinyesség van bennünk. Túl hamar tudunk lelkesedni valami/valaki iránt és pontosan ugyanilyen gyorsan vonjuk meg a bizalmunkat is. Ez már csak így van és ezen a mentalitáson egyáltalán nem segített a negyven év kommunizmus. Sőt, ha valaki meg akarja érteni, mi okozza a mostani bajainkat, akkor alaposan meg kell ismernie történelmünk ezen szakaszát. Azt az időszakot, amikor a bennünk lakozó jellemgyengeségeket tették erénnyé és jutalmazták azt, ami a lehető legrosszabb tulajdonságunk volt.

Lehet, hogy sokaknak nagyon kemény ítéletnek tűnik mindez, de nem annak szánom. Úgy hiszem, hogy ahhoz, hogy a jót erősíteni tudjuk magunkban, a rosszat is ismerni kell. Mert csak akkor lehet ezen javítani, ha szembenézünk a hiányosságokkal, hibákkal és bűnökkel. A keresztény mentalitás egyik legalapvetőbb tanítása az, hogy be kell vallanunk a bűneinket, szembe kell ezekkel nézni, mert e nélkül nincs bocsánat. Ám itt nem állhatunk meg, mert jóvá kell tennünk a rosszat. Ha pedig megfizettük ennek az árát, ha úgy cselekedtünk, ahogyan az valóban helyes, akkor, de csakis akkor nyerhetjük el a jutalmat. Azt ugyanis nem osztogatják és nem is azért kapjuk, mert kértük. A sátán az, aki érdem nélkül 'jutalmaz', Jézus cselekvésre ösztönöz. Cselekvésre, bűnbánatra, szembenézésre, mert csak így lehet fejlődni.

A magyar a legszebb, legszentebb nemzet a világon. Soha, semmire nem cserélném el a hazámat. Ahogyan a kereszténységemet, a családomat sem. Tudom, hogy mi is hibáztunk és tehetünk arról, hogy most idáig jutottunk. Addig a pontig, hogy egy önimádó, vicsorgó, gyűlölettől dagadó, kevély banda került hatalomra, akik saját gyarapodásuk érdekében kiárusítják a hazát és hogy ezt elfedjék, megint a legalantasabb késztetésekre hergelik a népet. Tudom, hogy mi is részei vagyunk annak a szellemi és lelki romlásnak, ami ismét eluralkodott a hazánkban. Ám azt is tudom, hogy ez nem a vég. Méghozzá azért, mert voltunk már ilyen állapotban. Nem is egyszer és nem vagyok naiv, tudom, hogy még leszünk is. Mert a történelem már csak ilyen: ciklusokból áll és mi most épp lejtmenetben vagyunk.

Egyik kedvenc filmemben van egy monológ, amiben pontosan erről van szó. A nagyságról és az azt követő bukásról. A legfontosabb rész valahogy így hangzik: sokan képesek megmászni a hegyet. A lefelé vezető út az, ami maga alá gyűr, mert az az a pillanat, amikor az ember igazán egyedül marad. Itt van a lényeg: képesek vagyunk-e megtalálni magunkban az erőt, hogy újra megmásszuk a hegyet. Hogy felemelkedjünk a bukáson, a fájdalmon, a félelmeken.

A nagy nemzetek képesek erre. A magyar pedig minden hibája, gyarlósága és a károgók harsogása, elnyomási kísérletei ellenére is egy nagy nemzet. Egy olyan nemzet, mely újra és újra és újra megmászta a hegyet. Mindegy, mennyi akadályt gördítettek az útjába, mindegy mennyi ideig tartott, de mindig felért a tetőre. Szent István és a Jóisten olyan gyökereket adott nekünk, amelyekbe mindig tudunk kapaszkodni. Most sem kell másként tennünk és akkor megint felérünk a csúcsra.

Nem hiszitek? Akkor gondoljatok bele, kikre emlékezünk? Kiknek a nevét és tetteit zengik a Kárpátok? A Kőszegi családét, Csák Mátéét, Kán Lászlóét, Kun Béláét, vagy Rákosi Mátyásét? Persze tudunk róluk, elrettentő példaként is emlegetjük őket, de nem ők azok, akikre emlékezünk. Nem ők azok, akik meghatároznak minket. Ők csak kortünetek, a hibáink időszakos megtestesülései.

Mert a magyarok Árpád, Szent István, Szent László, IV. Béla, Szent Erzsébet, Széchenyi István, Teleki Pál, Mindszenty József, vagy Márton Áron nemzete. Csak, hogy párat mondjak abból a végtelen névsorból, akik újra és újra bizonyították, mi a magyar. Kiskirályok, trónbitorlók, hazaárulók, kicsinyes zsarnokok és latorok pedig eközben jöttek és mentek, de nekik csak epizódszerep jut Magyarország ezeréves történelmében. Emlékezni se fogunk rájuk. Ahogyan a mostani érára sem.

Soha nem az a kérdés ugyanis, hogy lesznek-e ilyenek hatalmon, hanem az, hogy meddig? És ez az a rész, ami már rajtunk fog múlni.

Comments are closed.

    Senki Alfonz

    Archives

    September 2026
    August 2026
    July 2026
    June 2026
    May 2026
    April 2026
    March 2026
    February 2026
    January 2026
    October 2025
    September 2025
    August 2025
    July 2025
    June 2025

Powered by Create your own unique website with customizable templates.
  • Bemutatkozás
  • Senki Alfonz jelentkezik
  • Török Szultán Levelei
  • Palackposta