Reggeli elmélkedés a köztársasági elnök pozíciójáról

​Egy öreg légiós egyszer azt mondta, hogy az őrségváltással nincs semmi baj, de legyen szabályos. Az ugyanis elég problémás, amikor az őrt nem leváltják, hanem egyszerűen lelökik a bástyáról. Attól kezdve az új őr hiába áll vigyázzban, mindenki ugyanarra gondol: vajon meddig marad ott, és ki lesz a következő, akit ugyanilyen elegánsan lecserélnek.
 
Valahogy így vagyok a köztársasági elnök körül kialakult helyzettel is.

Lássuk be, az államfő eltávolítása erősen megkérdőjelezhető módon zajlott le. Amikor pedig a politikai erő fontosabb, mint maga az intézmény, akkor nem csupán egy ember távozik. Megváltozik a hivatal természete is. Mert ha egyszer arra lehet hivatkozni, hogy ezt kívánja a népakarat, akkor ugyanez az érv holnap bárki más ellen is elővehető.
​
Ilyenkor az új köztársasági elnöknek nemcsak a tisztséget kell átvennie, hanem a vele együtt örökölt kérdőjeleket is. Az új köztársasági elnök legitimitását ugyanis óhatatlanul beárnyékolja az a kérdés: mennyire stabil az a pozíció, amelyről mindenki tudja, hogy mostantól bármikor kihúzható alóla?

Lenne egy javaslatom tehát a feloldhatatlan helyzet megoldására. Érdemes lenne újragondolni magát az intézményt és teljesen új funkciót adni neki.

A következő köztársasági elnök legyen pszichológus.

Hiszen rendszeresen egyeztet az ország megválasztott vezetőivel. Ezeket az alkalmakat nevezhetnénk kezeléseknek. A parlamenti felszólalásokat hallgatva ugyanis az emberben felmerül, hogy a közéletben nem elsősorban alkotmányjogászra, hanem csoportterapeutára volna szükség.

Már csak azért is, mert egy jó terapeuta tudja: ahol mindenki a másikat akarja meggyógyítani, ott általában senki sem ismeri fel, hogy ő is páciens.