• Bemutatkozás
  • Senki Alfonz jelentkezik
  • Török Szultán Levelei
  • Palackposta
  SENKI ALFONZ JELENTKEZIK

Senki Alfonz jelentkezik

Picture

Új szelek fújnak a régi padláson

2/9/2026

 
​A kikötőben páran azt beszélték, hogy új szelek fújnak.
Az öregebbek erre csak legyintettek. Ők már találkoztak néhány, feltűnően hasonló széllel. Tudták, hogy amikor egy országban új szelek kezdenek fújni, akkor menetrendszerűen akad pár régi padlás, amit valakinek sürgősen ki kell söpörnie.
​Persze ma már nem padlássöprésnek hívják.
Vagyonvisszaszerzésnek.
A név korszerű, a módszer kevésbé.
Először létrehoztak egy politikailag motivált hivatalt, amelynek egyik fő erénye, hogy politikai ellenfelek ellehetetlenítésére kiválóan alkalmas. Sőt arra is, hogy megakadályozza, hogy valakinek eszébe jusson esetleg tenni a rendszer ellen. A megválasztott vezetőjének is az a célja saját bevallása szerint, hogy az új hatalom legimitációját fenntartsa. A jogi alapokat ehhez mérten pontosan olyan gondossággal választották ki, mint egy kikötői matróz a vasárnapi nyakkendőjét.
De úgy látszik, ez még nem volt elég. Jött az újabb finomítás, amit nem a hivatal, hanem az ország vezetője jelentett be! Csak, hogy demonstrálja a jövőbeni eljárások függetlenségét.
Szóval most már az sem feltétlenül szükséges, hogy valaki bűncselekményt kövessen el.
Sőt.
Az sem feltétlenül szükséges, hogy bűncselekményben részt vegyen.
Elég, ha a gyanú árnyéka rávetül, és a vagyona FELTEHETŐEN valamiből származik.
Hogy miből?
Majd kiderül.
Hogy kitől?
Majd kiderül.
Hogy az illető követett-e el bármit?
Ez már fölösleges részletkérdés.
Vagyona van, tehát valami itt nem stimmel. Ez tény. A többi pedig feltehető.
Így születik meg az új módszer: nem azt kell bizonyítani, hogy valaki bűnös, hanem elegendő olyan körülményeket találni, amelyek alapján a vagyona gyanúsnak TŰNIK. Aztán a gyanú szépen elvégzi a többi munkát.
Régen legalább volt ebben valami nyers becsületesség. Ha söpörtek, mindenki tudta, hogy söpörnek.
Most viszont modernizálták a dolgot.
A söprű hivatalos lett, a padlás politikailag érzékeny, a gazda/vállalkozó/polgár pedig addig ártatlan, amíg a vagyonáról másképp nem gondolkodik a hatalom.
És természetesen mindez nem megfélemlítés és nem lopás, . Nem, csak visszaszereznek vagyonokat olyanoktól, akikre rávetül a gyanú árnyéka.
Ennél azért Tuskó Hopkins is elegánsabban lop. Ő legalább előtte bemutatkozik.

Comments are closed.

    Senki Alfonz

    Archives

    September 2026
    August 2026
    July 2026
    June 2026
    May 2026
    April 2026
    March 2026
    February 2026
    January 2026
    October 2025
    September 2025
    August 2025
    July 2025
    June 2025

Powered by Create your own unique website with customizable templates.
  • Bemutatkozás
  • Senki Alfonz jelentkezik
  • Török Szultán Levelei
  • Palackposta