Pofavizit NER-eseknek

​Az ember azt hinné, békésen heverhet az abroszában és napilapokat olvashat, míg az a fránya Tuskó elő nem kerül a nadrágommal, de ettől majdnem mellé nyeltem azt a félfont bagót, amit épp rágtam. A szokásos körözési lista helyett egy másik cikken akadt meg a szemem…

Új kanyarba fordult a hazai irodalmi roncsderbi. Miután a Péterfy-házaspár az íróakadémiájukkal már csúcsra járatta a sikerre sóvárgó háziasszonyok, életunt könyvelők és állástalan díszműárusok zsebének kiürítését, most úgy döntöttek, szintet lépnek. Felcsaptak a független magyar irodalom firenzei Medicijeinek, és megalapították az „Utas és holdvilág” Alkotói Ösztöndíjat. Umbria, rezidensprogram, civil adományok. Álmok! Ambíciók!
Csakhogy van egy apróbetűs rész, ami úgy vágja pofán az embert, mint egy váratlanul előkapott csőkulcs vagy lökhárító. A pályázati kiírás szerint ugyanis a földi paradicsomból ex cathedra ki van tiltva mindenki, aki 2018 decembere után bármilyen NER-es, MMA-s, vagy akár PIM által koordinált támogatást elfogadott. Igen, az a nyomorult Móricz-ösztöndíj is kizáró ok.
​
Komolyan, ezt a fajtakényszeres vizsgálatot bármely kikötői csendőr megirigyelné. Szinte látom magam előtt a jelenetet, ahogy a fejben kiégett, független kultúrfelügyelő ráfekteti a vizsgálóasztalra a remegő pályakezdőt, szemébe világít a vallatólámpával, könyékig turkál a zsebében, majd miután ráharap egy állami forintból vett kiflire, undorodva kiköp: „– Te csirkefogó, erős a gyanúm, hogy Móricz-ösztöndíjas vagy.” Aztán éles váltással beindul a pofozás, és dühében az arab fogda faláig veri a szerencsétlen alkotót a Pro Arte Libera alapítvány nevében.

A hazai irodalmi élet persze azonnal fel is vette a jól bejáratott mártírpózt, ahogy azt kell. A Könyves Magazin és Tompa Andrea elkezdték a szokásos siránkozást, hogy szegény pályakezdők (akikhez ha az ember közel hajolna, valószínűleg hallaná a fejükben magányosan üvöltő, állami támogatásért könyörgő kis rakományt, amit agyvelő helyett hordanak ott), hát miből vegyenek kenyeret, ha nem az adófizetői csecsre tapadva? Ne keltsünk már bennük bűntudatot! A másik oldal meg tapsikol, hogy végre itt egy független, steril szafaripark, ahová nem ér el a központosított kultúrpolitika vaskeze.

Kábé olyan ez a hitvita, mint egy alsóligás összecsapás valami kegyetlen alsópolcos ponyvából: arctalan, seszínű senkik kepesztenek a vélt morális hatalomért, a háttérben meg mindegyikük polcán ott figyel a Lukács György életmű díszkötetes, de – hála Istennek – soha el nem olvasott sorozata. Az egészet áthatja valami ide-oda lötyögő, állott könyvmolyszagú, bézsinges, kordzakós erőlködés. Nincs igazi balhé, csak teátrálisan konspiráló illetők bonyolultnak szánt töketlenkedése.

De a legszebb az egészben – a végső találatjelző, amin a süket blöff felirat csilingel fel – az sunyi képmutatás. Mert miközben Umbriában (ahonnan utálóim híresztelése ellenére nem vagyok kitiltva csak mert felpofoztam a rendőrkapitányt) a genetikailag és politikailag makulátlanra kifőzött, vegyi anyagoktól és NER-től mentes írókák szürcsölik a vértiszta chiantit, addig a fizetős Péterfy Íróakadémia kasszájánál valahogy elmarad a szigorú arcvizsgálat.

Oda továbbra is nyugodtan viheted a pénzedet. Ha állami ösztöndíjas vagy, ha „elvtelen propagandista”, ha egy felbérelt „fideszes nímand” – ha kifizeted a tandíjat, hogy megtudd Az Írás Szent Grálját, hirtelen már nem is olyan büdös az a rendszer. Demokratizálták az írást, na.
Szerintem továbbra is maradok inkább a rumosüvegnél és olvasok valami rendes ponyvát, majd röhögve nézem, ahogy ezek a gombamód szaporodó kultúrmegváltók a saját groteszk, belterjes kis fejükben játsszák a nagyüzemi irodalomcsinálást.

A fene esne Tuskóba csak pálmabort hagyott…na erre bezzeg nincs megoldás!